Az első szánkózás

 A szombati nagy havazásban szánkóval lehetett közlekedni, úgyhogy gyorsan meg is ejtettük az első szánkózást.

Az eredmény: a szánkózás jó dolog, a havat az arcba fújó szél viszont nem. Az első azonban képes valamennyire kárpótolni a másodikért.

Elmaradások pótlása

Nem posztoltam egy ideje, miközben olyan jeles események voltak, mint Borbála nap.

Szóval. Most már családi hagyomány (mert másodszorra voltunk) a Borbála napi kohász-bányász mise a Sziklakápolnában. Idén már Bori is aktív résztvevő volt, egy idő után mi nem is láttuk, mert az apai nagypapája elvitte és büszkélkedett vele az összes gyönyörű egyenruhába öltözött kohásznak, bányásznak. Aztán másnap volt nagy családi ünneplés számos ajándékkal (névnap plusz Mikulás, nehéz a kisgyerek élete..).

Közben Bori szókincse bővülésnek indult. A kedvenc és leggyakrabban használt szavak a "nem" és "apa".

Sokat mondogatja:  ott, azt (ez azt is jelenti, hogy még egyszer), oda, ado (még mindig add oda), hoppá, hinta, hapci (tüsszögésre és köhögésre is), busz. Nagy ritkán az anya is elhangzik. Pár napja pedig megjelent az elbeszélésekben a Bujii nevű illető, tippeink szerint ez egy kicsike, nőnemű egyedre vonatkozik. Emellett néha elhangzik a Gyuji is. Eszter sehol.

És már sok állathang is megy; kutya, cica, tehén, csacsi, kakas, kacsa, hal és süni (ez utóbbi szuszog).

Anyai nagyapja pedig megtanította pacsit adni, plusz tud puszit dobni, illetve minden tárgynak ad puszit (embereknek nem:)

Amúgy mostanság mi is programoztunk; voltunk Attinál és Áginál vacsorán, voltunk a MüPában Kocsis hangversenyen (gyorsan megvettük a tavaszi Uchida koncertre a jegyeket). Vasárnap este pedig egy másik hagyomány folytatódott, immár hatodik alkalommal. Az emberi jogok napi vacsorát az OBHs barátnőkkel tartjuk, spenótos lasagne-val, pletykákkal, finom süteményekkel és borokkal. Bori, mint csajszi itthon maradhatott az eseményre, aminek lelkes résztvevőjévé vált. Fel-alá rohangált és cipelte a játékait, mások táskáik, kosarait. Alig lehetett este lefektetni.

16 hónap

 

Bori 16 hónapos. 

Az elmúlt időszak fő attrakciója az önálló evés. Ez hol nagyon jól megy, 

hol kevésbé, attól függően, hogy milyen a kisasszony kedve. Viszont, ha nincs kedve egyedül enni, akkor hagyja, hogy egy felnőtt lapátoljon.

Sokat mondogatja, hogy apa, napjába többször megbeszéljük, hogy apa merre jár. A könyvek változatlanul nagyon nagy kedvencek, lapozgat, "mesél" is belőlük, illetve egyre többször telepedik az ember ölébe egy könyvvel, hogy nézegessük. 

Angolon van az éneklés, mesélés, mondókák után rajzolás. Ez egyre jobban megtetszett neki, úgyhogy itthon is kapott papírt és megkezdődött az alkotás. Megállapíthatjuk, hogy Bori korai művei nonfiguratívak.

Nagyon szeret zenét hallgatni, mindig rámutat a cd lejátszóra, ha épp nem szól a zene. Eddig klasszikusok és gyerekdalok vannak repertoáron.

Nagy akarata van, nagyokat tud kiabálni, ha valami nem úgy történik, ahogy ő szeretné. Társaságban inkább megfigyelő és változatlanul idő kell neki a feloldódáshoz, bár ezt ma teljesen meghaladta. Délelőtt Gabi barátnőméknél voltunk, egy majdnem három és egy majdnem egy éves kislánynál. Bori ahogy beléptünk vidáman felrikoltott, majd azonnal aktív szocializációba kezdett. A délelőtt egy pontján a három kislány egyszerre olvasott (Flóra és Alíz is nagy könyvmolyok), szóval alakul a könyvklub.

Könyvespolc, avagy a gyerek alvása

Totya állapította meg, amikor szeptemberben együtt töltöttünk egy hétvégét, hogy más szülőktől eltérően mi nem azon parázunk, hogy rendesen eszik/iszik/pisil/kakil (bocs) az a gyerek. Nálunk a para tárgya, hogy eleget alszik-e. Jó, ha kívülről is látják az embert:)

Hát igen, tény, hogy tudunk tipródni rajta, hogy eleget alszik-e Bori. Azt már megállítottuk, hogy a kisgyerek sose arra ébred fel, amire a felnőtt azt gondolná, hogy "na, erre tuti felébred". Viszont, olyanra felébred, amire azt hinnéd, hogy erre aztán nem.

Tegnap a délutáni alvás közben leszakadt Bori könyvespolca. Egy kis polc, felfúrva a falra, megpakolva könyvekkel. Talán kicsit túl sokkal is. És cd-kel. 

Nem bírtam rájönni, hogy mi volt ez az éktelen zaj, körberohantam a lakást, kinéztem a lépcsőházba (másik lakás felújítanak), de semmi. Úgyhogy nagy settenkedve benéztem Bori szobájába és megláttam, hogy mi történt. 

Bori az egész durranást, könyvek/cd-k csattanását átaludta. Arra viszont egy kicsi felébredt, hogy bementem hozzá...

Gyerekültetés

Csütörtökön délelőtt Johanna, Bori barátnője, magára maradt; minden szülője, nagyszülője, még a babysittere is mással volt elfoglalva. Így aztán, hogy mégse töltse magában a délelőttöt, Borival átmentünk szórakoztatni. 

Az alábbi tapasztalatokat szereztem két 15 hónapos kislány szimultán szórakoztatásával:

• Játszani nagyon jól lehet már velük. (Igaz, először le kellett meccselniük, kis sírások és hisztik áron, hogy ugyanazzal egyszerre nem tudnak játszani. Ezt az első negyedórában abszolválták.) Fogócskáztunk, szaladgáltunk, könyveket néztünk, énekeltünk, kipakoltunk-bepakoltunk, ágyra másztunk, ágyról lemásztunk, sokat nevettünk, szóval ez a legkönnyebb rész:)
• Ivás, természetesen egyszerre. Ez is megoldható, van két kezem. 
• Evés, természetesen egyszerre. Ez már kihívás. Egy gyerek az etetőszékben, a másik mellette egy széken üldögélt, két üveg sütőtök, két kanál. A két kéz itt már kevés. Egy falat ide, egy falat oda, két kevéssé türelmes 15 hónapos. Azért megették, kupi se lett.
• Egy gyerek pelenkázása, miközben a másik játszik. Lazán megoldható.
• Fél 11 után, két, szemét dörgölő kislány, kicsi para. 
• Egy  fáradtságtól zokogó gyerek kezelése, aki nem az enyém. A délelőtt legnagyobb kihívása. Johannát eredménytelenül próbáltam vigasztalni, Bori szimpátia zokogott vele, egy idő múlva én kínomban nevettem, mert mit is lehet ilyenkor csinálni két bőgőmasinával? Megoldás, a zokogók szétválasztás. Johanna lefektetése (abszolút nem alvás időben, napirend borul), reménykedés, hogy elalszik, annak ellenére, hogy még sose fektettem le. A fáradság azonban csodát művelt (mint utólag megtudtam majdnem 4 órát aludt).
• Gyerekőrzés lezására: egy alvó gyerek, illetve egy csöndben játszó gyerek. Egész lazának tűnik a két gyerek egyszerre:)

 (Fényképezni nem volt időm, úgyhogy csak Boriról van kép, reggeli hancúrozás közben.)

Főzés

Tegnap Bori feltelepedett a konyhapultra és amíg én a fasírtot gyúrtam össze, ő egy műanyag tálban kevergette a levegőt nagy buzgalommal.
Lehet, hogy szakács lesz?

Szókincs és egyebek

Borinál eljött az utánzó korszak és egyre több szót mond, vagyis az első szótagot:
ado - add ide (leginkább ennivalónál, hogy minél gyorsabban megkaphassa)
oda - oda (semmi extra)
bu - busz
autó
hoppá
hiiinta paliiin - hinta palinta
És az univerzális kedvenc: apa
Elkezdett zenére táncolni; áll egy helyben és rugózik.
A fürdés változatlanul nagy kedvenc:

(Az ifjú Lenin - Gyuri szerint)

Most már majdnem egész napra nagyszülőre hagyható, szombaton ki is használtuk a lehetőséget és bicajra pattantunk. Elmentünk a Szépműbe, megnéztük a Lucien Hervé kiállítást, illetve a Ludwig Múzeumban a  Martin Munkácsi kiállítást. (Gyurinál Lucien nyert, nekem mindkettő bejött). A kettő között itt ettünk, nagyon jót. És egész nap élveztük a jó időt.

Uuuhhhh

Nem is tudom, hol kezdjem. A hétvége elég egyszerűnek tűnt, szombaton én múzeumozok, este előszülinapi Sting koncert. (Na jó, ez azért az egyszerűtől távol van, már régóta vártam rá. Sting nem jön anélkül Budapestre, hogy ne találkoznánk:) Vasárnap délután vendégség nálunk, raclettezés. 

Szombaton annyira jó idő volt, hogy bicajra pattant a család, én mentem a Szépműben, a többiek a Margit híd próbaterhelésére.

Este, szintén bicajjal elmentünk az Arénába, a várva várt koncertre. Mikor bemásztunk volna a helyünkre, a mellettünk levő két széken ott ült Kini és Andris! Elég nagyot rikoltottam! (Reggel érkeztek meg Zürichből, Gyurival folyamatosan egyeztettek, szóval csak én nem tudtam semmit.) Úgyhogy négyesben koncerteztünk, Kinivel végig énekeltünk, a szünetben ismerősökkel találkozunk, megállapítottunk, hogy Sting még mindig a legjobb pasi (evvel a fiúk is egyet értettek), és még énekelni is tud. Szóval húú, jöhetne gyakrabban...

Két kedvenc:

és

Vasárnap aztán (általam nem tervezett) családi ebéd, majd hazarohanás a délutáni vendégségre. Hogy még maradjon meglepetés vasárnapra is; Brúnó úgy döntött, itt az ideje nekiindulni a külvilágnak. Bo, Noresz elrobogtak a kórházba, Andris gyorsan elhalasztotta a hazautazását, így Gyuri vitte ki Kinit a reptérre, akinek viszont haza kellett mennie. Ma délelőtt pedig megszületett Brúnó baba, Isten hozta!

Szerelem

Az első. Egyszer már írtam a kedvenc piaci zöldségesemről, hát ő az. Bori első szerelme. Mondjuk, a dolog, szerencsére, kölcsönös. 

Mire odaérünk a standhoz, Bori már nagyon mosolyog, néha kicsit rikoltozik is. A zöldséges pasi (amúgy két gyerek apja) is rögtön elkezd Borival beszélgetni. Mikor sorra kerülünk, a babakocsit beforgatom, hogy pont szembe legyenek egymással és lehessen mosolyogni, integetni és egyáltalán, nagyon örülni. A vásárlás végén Bori kap egy banánt, almát (még sose vallottam be, hogy ezeket csak más ételben belecsempészve fogyasztja a hölgy), ezt a zöldséges fiú személyes kihozza neki, olyankor még van egy kis barátkozás is. (A többi vevő meg vár. Bár ilyenkor még sose láttam senkit hőbörögni.)

Andris keresztelője, Bori 15 hónapos

Szombaton megvolt a múltkori posztban beharangozott keresztelő. Ezzel Bori Andris másodunokatesója lett a család legújabb és legkisebb kereszténye, az ezzel járó megpróbáltatásokat (krizma kenése, szenteltvíz öntése) hősiesen és mosolyogva viselte. A pap meg is dicsérte, hogy micsoda egy stramm férfiember. (A vele együtt keresztelt kislány nem kapott dicséretet, pedig szerintem megérdemelte volna, ugyanis a saját egész keresztelési szertartását végig aludta). A templomban dermesztő hideg volt, erre szerencsére fel voltunk készülve, Bori nagykabátban járkált fel-alá, mindig a legérdekesebb események közelében. 

Aztán kijöttünk a templomból és kicsit felmelegedtünk a Napon, majd elvonultunk a nagy családi traktára. Itt komoly mennyiségeket fogyasztottunk, beszélgettünk és megfázattuk Borit. A jó idő tiszteletére ugyanis nyitva volt a terasz ajtó, Bori magasságban a szobában is hűvös volt, a kisasszony pedig még ki is ballagott a teraszra, szóval a lehetőség adott volt. Azóta már T. szülei is elkapták, szóval minden OK (vagy, mindenki KO).

Ma pedig 15 hónapos lett, úgyhogy itt az összefoglaló:

A hónap híre a járás, amire már olyan régóta vártunk. Bori ezt későn kezdte, igaz, mire elkezdte, fejben már magas szintre fejlesztette a tudást és hirtelen, azonnal hosszú távokra állt át a kétlábas létre. Ezzel a korábbi hisztik is megszűntek, ahogy apu megjósolta, összeért a "mitakarokcsinálni" és a "mitistudokténylegesencsinálni".

Szóval most van egy nagyon helyes, kiegyensúlyozott, jövő-menő gyerekünk. Nagyon édes korban van, zabálnivalónak mondanám, ha ez nem lenne giccses. Nagyon szereti a könyveit nézegetni, zenét hallgatni (a head, shoulders, knees and toes dalt ha meghallja, megfogja a fejét:) eljátszik egyedül, de nagyon szereti, ha foglalkoznak vele. Szétpakol mindent és nagy kedvence az esti fürdés, ahol a fürdőkádba már alig fér be a kismillió játékától. De ha egy is hiányzik, azt szóvá teszi. Változatlanul apás, nagyon jól elvan minden nagyszülőjével, a nagy kedvence azonban Petra unokatesója. 

Eseménydús hétvége

Valóban, elég sűrűre sikeredett.

Szombaton volt Kata - Gyuri unokatesója - és Tamás esküvője, amit Gyuri fotózott végig. Ennek megfelelően kellett a napot, azaz Borbála szórakoztatását, evését, alvását megszervezni. Anyu vállalta az unokázást, így ők voltak játszótéren, ebédeltek együtt itthon, Bori aludt egy nagyot, míg mi  fotóztunk és elmentünk a polgári esküvőre. Onnan én hazarobogtam a díszbe öltözött Boriért, együtt, kis késéssel, odaértünk az egyházi szertartásra, majd mentünk a családi vacsorára. Ahol a kisasszony végigette a menüt, játszott az unokatesóival, jött-ment és csak akkor fejezte ki nemtetszését, amikor nem adtam elég gyorsan Patrik másodunokatesója szülinapi csokitortájából.

Aztán haza, gyerek ágyba dugása és nagymamára bízása, mi pedig kiélveztük, hogy a buli helyszínére gyalog mehettünk, lévén itt volt 5 percre. Volt nagy táncolás, nagyon viccesen kinéző és finom torta, szóval minden, ami egy jó bulihoz kell.

Vasárnap délután újabb esemény volt, jött Róza és Tádé, meg persze a szüleik. Míg a felnőttek békésen vacsoráztak, Bori és Róza óriási nevetések közepette játszott, Tádé pedig a nappaliban leterített pokrócon, egy kis szabad program után, a a legnagyobb nyugalomban elaludt. Azért megjött Bo és Noresz is - Tádé erre se rögtön ébredt fel - és hoztak Borinak egy igazi Bori-méretű babakocsit. Amit a megajándékozott hangos "óóóó"-k mellett rögtön elkezdett tologatni.
A következő hétvége ezt nehezen tudja überelni, bár ki tudja. Andris másodunokatesó keresztelője lesz...

Családozás

Pénteken kora este raclette-ezés keretében megünnepeltük Petra, Bori unokatesója névnapját. Petra amúgy is Bori szíve csücske, mindig lelkesen játszanak együtt.

Aztán Kini és Andris hirtelen felindulásból (de előre megtervezetten) hazaugrottak a hétvégére lakásokat nézegetni. Ma délelőtt megtalálták a tutit, de szombat délelőtt óta járták érte a várost. Két lakás erejéig mi is becsatlakoztunk Borival, így a zürichi rokonság megnézhette a járás tudományát, Kini pedig mellékesen megtanította a kisgyereket hogyan lehet a lépcsőn felfelé menni, kézenfogva. Szombat este én elrobogtam Kata, Gyuri unokatesója, lánybúcsújába, ami tök jól sikerült, igaz én kicsit fáradtan nyomtam, Borbála mostanság nyűgöske éjszakánként.

Vasárnap aztán a szokásos családi ebéd, itt Andris vette át Kinitől a stafétát, és megtanította Borit tornyot építeni, így:

Aztán volt evés, ivás, ejtőzés, számítógépes kérdések tisztázása, szóval a szokásos.

Séta

Tegnap délután mi, lányok kézenfogva levittük a szelektív szemetet, aztán hazasétáltunk. Minden járókelő és autós nagyon vidám volt körülöttünk...

(A kép nem saját.)

Billeg-ballag

Egyszer, kétszer, háromszor.

14 hónap

A tegnapi nyavalygás után jöjjenek ma a jó hírek a 14 hónaposról.

A legnagyobb újdonság, hogy kialakult az új napirend, Bori átállt a napi egy alvásra. Éjszaka cserébe egyre többet alszik (ma épp 13 és fél óránál tart, de azért ez extrém, inkább a 12 óra a jellemző), napközben 2-2 és fél órát. Emellett leszokott az üveges bébiételről és már ugyanazt ebédeli, amit mi. Rákattant a sütőtökre, ennek nagyon örülök, mert gyümölcsöt változatlanul nem hajlandó enni, csak a tejpépbe belekeverve. Még mindig a négykézlábazást tartja a legjobb közlekedési módnak, de egy gesztenyével már rá lehet venni néhány lépés megtételére. Sokat tologatja a babakocsiját, itthon az etetőszékét. A játszóteret nagyon szereti, kedvence a csúszda, már egyedül mászik fel a lépcsőkön, a lecsúszásban kell egy kis segítség. 

Ezeket mondogatja rendszeresen: ott, ezt, azt, hinta-palinta, hoppá, autó. És persze: nem.

Mutatja a fejét, pocakját. Magán nem, de rajtunk megmutatja a szemet, orrot. Ezek most érdekes felfedeznivalók, sokszor ül az ölemben és vizsgálgatja a szemeimet, orromat, számat.

A korai dackorszak mellé bejött a korai oidipus-komplexus, nagyon-nagyon apás. Ha mindketten kéznél vagyunk, akkor apa kell, egyértelműen. Nagyon jól megvannak, négykézláb fogócskáznak óriási nevetések mellett, illetve már külön programokat is tartanak kettesben. (Ez nekem is nagyon jó, több szabadidőm van:)

Újdonságok

Ezek jók is és rosszak is.

A jók: kedden elkezdtünk gyerek angolra járni a Százholdas Angolba. Csütörtökön pedig ringatóra. Mind a kettő nagyon jó, és lássuk be, nemcsak Bori, hanem én is élvezem. Úgyhogy mostantól ezek állandó heti programjaink lesznek. Ma délelőtt pedig megvolt az első állatkerti túra, egy kicsi fóka show-val (ez nagyon bejött Borinak), majmok, elefánt, zsiráf nézegetésével, szép idővel és ezer éve nem látott iskolatársakkal való találkozásokkal. Szóval szociális életünk változóban...

A rossz hír: Bori rossz gyerek lett. Próbálhatnám szépíteni, de sajnos nincs mit. Egy csomószor kiabál, gyakran Johannára, ha akar tőle valamit, vagy azt akarja, hogy Johanna ne nyúljon a dolgaihoz. Johanna ettől állandóan összerezzen és sokszor sírni kezd, amitől nekem lelkiismeret furdalásom lesz. Többször beszéltem már Borival erről, de eddig semmi foganatja. Emellett egyre több a hiszti; az öltöztetéskor illetve, ha bele akarom tenni a babakocsiba. Gyuri ez utóbbira kitalálta ma este a megoldást; nem szarozunk az öt ponton záródó biztonsági öv becsatolásával, hanem helyette gyerek bezsuppolása a babakocsiba, a pohártartó nagyon gyors lehajtása, gyerek tutira a kocsiban van és nem is esik ki. Korai dackorszak. Nehéz idők! (Bár tudom, hogy egyszer már írtam ezt, azok könnyebb idők voltak.)  Annyit hozzátennék a magunk védelmében, hogy mi nyugodtak vagyunk vele, nem kiabálunk. Ha valakinek van valami jó tanácsa, örülnénk neki!

Parák

Szülők parája

El fog indulni valaha ez a gyerek? Már hónapok óta álldogál, kapaszkodva megy, de önállóan nem hajlandó. 

Bori parája

Most miért kellett ma a védőnőhöz menni? Próbálták, hogy kedvesek legyenek, de én nem dőltem be nekik. Persze vetkőztetés, méricskélés, a hátamra fektettek(!), a torkomba akartak nézni, na ezt már nem hagytam. Bömböltem és az anya nyakába csimpaszkodtam.

Eszter parája (két évente esedékes)

Most már tutira van valami baja a fogaimnak, az nem lehet, hogy ne legyen. Fáj is legalább két helyen. 

(Bejelentkezem a fogorvoshoz, az keres-keres, majd feladja és közli, hogy jó lenne, ha a kitalált fogfájás helyett valami objektív dolgot is produkálnék, hogy ő is jól járjon.)

Nyaralás Svájcban, 13 hónap

Hogy gyorsan a lényegre térjek; ez a nyaralás teljes siker volt! Mindhárman nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Lehet, hogy Petrának van igaza, aki azt mondta, hogy ez a gyerek nyugatra szeret utazni?

Múlt szombaton indultunk, első célunk a Héderváry Kastély volt, Péter és Adrienn esküvőjének színhelye. Újra és újra meglepődöm, hogy mennyire gyönyörű a Szigetköz. (És tele van bicikliutakkal, jövőbeni terveink között szerepel egy családi bicajos nyaralás arrafelé.) Az esküvő nagyon szép volt, a kastély parkjában tartották, majd a kastély teraszán volt vacsora és mulatozás. Bori itt hozta az első jó gyerek pontot, az ölemben megvacsorázott, majd áttettük a babakocsiba, ahol elaludt. Olyannyira, hogy miközben a zene szólt a fülétől nem messze, ő a kastély oldalában aludt. Mi pedig ettünk-ittunk, beszélgettünk, mulattunk, jól éreztük magunkat, nagyon.

Másnap a panziónk medencéjében még fürödtünk egyet, majd autóba ültünk és laza 850 km-rel (és 12 órával) később kiszálltunk Zürichben, ahol 12 fok volt és esett az eső. A rossz idő ellenére az első perctől kezdve jól éreztük magunkat, csütörtöktől az idő is megjavult. Sétáltunk sokat, néztünk hattyúkat a Zürichseen, Starbucksoztunk, meglátogattuk Kinit a múzeumban, voltunk Petráéknál Baselben (Borinak három nagylány játszótárs, nekünk felnőtt beszélgetések és városnézés), aztán ebédeltünk Andrisnál a Google-ban, jött hozzánk Judit és Bandi vendégségbe, voltunk Vandáéknál játszani (két játszótárs és felnőtt beszélgetés), kirándulni a hegyekben, voltunk a híres kreuzplatzi játszotéren, én jógaórán a Kinivel, és még a zollikerbergi strandon is. Képek itt, Kininél itt vannak a szombati kirándulás képei.

Nagyon jó volt Kinivel és Andrissal lenni, beszélgetni, főzni (eredményekről majd lesz poszt a másik blogon), látni őket.

Szóval, szerencsére, nagyon máshogy sikerült ez a második nyaralás. Bori rendesen aludt (volt saját szoba és redőny), bírta az utazásokat, egyre jobban elvan az autóban, jókedvű volt, három hét alatt nagyot változott. Ha Bori el tudná mondani, hogy hol érezte magát a legjobban, valószínűleg a Google-t választaná. 

(A kép nem saját, a gugliról szedtem le:)

Már a recepciónál nagyon jól eljátszott ezeken a színes ülőkéken, nehezen jutottunk be enni. Ebédre kiültünk az udvarra/kertbe, ahol Bori felfedezte a kavicsokat, a színes műanyag székeket, jött-ment a lábak között, mi pedig néha ránéztünk, hogy merre is jár. Végül, levezetésképpen evett egy kis sült csirkét és süteményt, majd visszatértünk a színes golyókhoz.

És ma 13 hónapos lett. Méretekkel nem tudok szolgálni, utoljára július elején mérték. Az biztos, hogy nagyot nyúlt, van hét foga, nagy akarata, szinte mindent ért és ő is egyre több szót mond. Mostanság a kedvence a hinta (bár a hintázástól fél) és a hoppá. Szeret játszótérre menni (targetek a homokozó és a csúszda), sokat álldogál (de még nem jár önállóan), ha siet, akkor négykézláb közlekedik. Változatlanul először megfigyeli a helyzetet és utána involválódik, azaz megy oda a gyerekekhez, felnőttekhez, tárgyakhoz. És apás, nagyon!

Krém

A délelőtti alvás után fogadott ez a kép. Bori az ágya melletti pelenkázóról megkaparintotta a sudocremet (amúgy popsikrém), és alapos munkát végzett; bekente magát, az ágy rácsait és a lepedőjét is, nehogy kipirosodjanak.

Randi

Szombaton Borit a nagymamára hagytunk, mi pedig randiztunk. Az első randi szabályai szerint Gyuri találta ki a programot, nekem minden meglepetés volt.

Először elmentünk a Menzába, egyik kedvenc éttermünkbe és megebédeltünk. Bár már jó régen jártunk a Liszt Ferenc téren, szerencsére a minőség semmit nem változott, még mindig nagyon jól főznek. 

Aztán elmentünk gokartozni ide:

Hát, a randi nőnemű tagja ezt nem annyira élvezte. Pedig korábban nagy reményeket fűztem a gokartozáshoz. De paráztam, mert csak pasik voltak (állandóan le is köröztek), a sok kanyarban összerázódott az ebéd a gyomromban és rosszul is voltam, szóval nem az én bulim, ki is jöttem hamarabb. Az első három körben  amúgy hangosan veszekedtem Gyurival (akit csak akkor láttam, amikor lekörözött), hogy honnan a szöszből gondolta, hogy én ezt élvezni fogom. Ő legalább élvezte.

Aztán sétáltunk egyet a Normafánál, végül pedig moziba mentünk és megnéztünk a már régóta tervezett Szellemírót. Itt a nagy remények már igazolódtak, nekünk nagyon tetszett!

Összességében sikeres randi volt, van jövője a dolognak.

Nem tudom már tovább húzni,

meg kell írnom a balul elsült nyaralást.

Szóval, sajnos nem tudok egy sikertörténetről beszámolni. Bori nem szerette az ott létet, hiába próbáltuk az itthon élményt reprodukálni. Pechünk volt az idővel, sokat esett és hideg volt, négykézláb nehézkesen lehetett közlekedni. Úgyhogy végül a tervezettnél egy nappal hamarabb hazajöttünk, mert addigra Bori már olyan mennyiségű alváshiányt halmozott fel, ennek következtében mi is, amivel már csak hisztik számát lehetett növelni (mindkét nőnemű fél részéről, sajnos rákiabáltam egy nyűglődös éjszakán, azóta is szégyellem.)

És akkor a jó dolgokról is.

Amitől előre féltünk, a hosszú autózás nem okozott gondot. Megnyertük azt a tapasztalatot, hogy Borival késő délután érdemes elindulni, éjjel alszik a kocsiban, a hajnali érkezéskor pedig át lehet tenni az ágyába. Az is tanulság, hogy bírjuk az éjszakai vezetést.

Összességében voltak jó pillanatok, túráztunk is, voltunk pár helyen, jókat ettünk-ittunk, jó társaság volt. 

Hazafele úton arra jutottunk, hogy az augusztusra tervezett nyaralásokat lemondjuk, most, egy héttel később ott tartunk, hogy nekivágunk Zürichnek. Hátha...

Viszont, megvolt az első születésnap, sütöttem Borinak tortát, volt gyertya is. (A tortát  a túrázó pajtások ették meg:) És íme egy áttekintés a jelen állapotokról.

9 kg fele jár, 74 cm-nek mérték július elején, van öt foga és még kettő már nagyon látszik az ínyében.

Eszik mindenfélét, kivéve gyümölcsöt, amit csak a tejpépjébe tudok belecsempészni. (Ha gyümölccsel kínálom, akkor hangos "nem"-et hallatt és elfordítja a fejét, hogy egyértelmű legyen a helyzet.) Az extrém helyzetektől eltekintve nagyon rendesen alszik. Hol egyszer, hol kétszer alszik napközben, attól függően, hogy reggel mikor ébredt.

Ha kipihent, akkor jókedélyű, mostanság a könyvek a kedvencei, nagy poén a lapozgatás. Eddig négy szót használ; mama, nem, autó, ott. Sűrűn mutogat, tudja, hol a Bori okos feje (bár arra a kérdésre, hogy hol az apa? is a fejére mutat), néha a pocakját is tudja, és tudja, hogy mit mond az autó (brrr). Önállóan álldogál, de még nem jár. Apjáért teljesen oda van, ha a Gyuri átadja nekem, abból felháborodás van. 

És bizony elkezdődtek az erőpróbák. Ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, akkor indul egy hiszti. Ezekből leginkább én kapok, az erdélyi éjszakát leszámítva, eddig - és azóta is - sikerült nyugodtnak maradnom.

Amúgy, lehet, hogy lelke mélyén jót tett neki az elmúlt hét, mert tegnap meglátogattuk Marcust és Juditot Érden, ahol Bori eszméletlenül jól érezte magát, játszott, nevetett, rikoltozott, Pamacs kutyától is egyre kevésbé félt. Mindemellett hazafele úton kb. az első öt méteren elaludt, itthon pedig csak felhoztam, bepakoltam az ágyába, és már folytatta is a délután alvást. Szóval ilyet is tud.

Apával a Békás-szorosban

Jön, jön, jön

Hajnali negyed három van, az utcán és a lakásban is 28 fok. Most indulunk Erdélybe, ahol 19 fok és eső lesz. Komolyan várom. 

Mindjárt felvesszük a Borit és belevágunk az első nagy autózásba, aztán jön az első nyaralás és az első születésnap is!

Stay tuned...

Változások II.

Fejek kapkodása folyik. 

Miközben két napja büszkén elújságoltam, hogy ez a kisgyerek éjjel 12 órát alszik, gyorsan meg is cáfolta. Tegnap fél 10-kor sikerült lenyomni, ma 9-kor. És utána nem 12 órát alszik. Pedig a ma esti bicajozáskor elaludt hazafele úton, de hiába lopakodtunk fel vele, mire a szobájába értünk már friss és üde volt, vacsora és mesélés után még egy órát játszott. A szakirodalom (ld. A suttogó) szerint egy ekkora gyerek minimum 15 órát alszik. A mienk ezt 13 órára faragta le. Ennyit a szakirodalomról.

Az álldogálás már nagyon megy, a technika; gugolásból combizomból nyomja fel magát. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy tegnap elkezdett gyümölcsöt enni. A banán lett a befutó, ma már másfél banánt benyomott. Kis lépés az emberiségnek...

Változóban

Mostanság nagy változásoknak vagyunk tanúi.

Egyrészt, Bori az esti fürdésen kívül megszerette a kádban való pancsolást, a nagy melegre való tekintettel minden nap többször fürdik. A manószabályzat szerint most már csak állni lehet a kádban és nagy nevetések mellett az egyik oldalról a másikra átkapaszkodni.

Ennek hála kezd bejönni a medencében fürdés is, illetve ma a Velencei-tóba is fürödtünk.  Barátok tartottak egész napos strandbulit, aminek a délutáni-kora esti részén mi is részt vettünk. A fürdés ment úgy is, hogy Bori egy lépcsőn üldögélt és pancsolt, illetve úgy is, hogy vittük magunkkal a vízbe és együtt nyakig (mármint a Bori nyakáig) elmerültünk.

Aztán. A héten nagyon menő csajok voltunk és elmentünk meglátogatni az apai nagyszülőket és az unokatesókat Szigetszentmártonban. Én menő csaj voltam, mert bevállaltam, hogy csak ketten autózunk (a sikerre való tekintettel ilyen máskor is lesz), Bori pedig menő csaj volt, mert hiszti nélkül nyomta az oda- és a visszautat is. Az autózást láthatóan egyre jobban bírja, nekem csak be kell táraznom egy adag játékot az anyósülésre és az elrepült itemeket újabbak hátraadásával pótolni. 

A mai délutánt úgy szerveztük, hogy az esti lefekvés és az elalvás a hazafele induláskor legyen. Örömünkre nagyon flottul ment az autóban elalvás és a hazaérkezés után az ágyba átpakolás is.

És még mindig nincs vége. Úgy tűnik kezd kialakulni a napközbeni egyszeri alvás, mostanság éjszakánként 12 órát alszik, így a délelőtti alvás kezd elmaradni. (Ez azért tegnap megdőlt, mert a lakás is feladta a meleg elleni küzdelmet, ami már Borinak is sok volt, így fél 10-kor még álltunk vele az erkélyen. A szemben lévő ház egy erkélyén szintén ott állt egy anyuka a kisgyerekével, Gyuri megbeszélte vele, hogy  a probléma azonos.)

Egyre jobban rákapott a felnőtt kajákra. Bár a gyümölcsöket nem szereti (apja lánya), meggylevesből sohasem elég. Ma lecsózott is velünk, szőrős szívű anyja a kolbászt még nem engedte neki. Kenyérből hihetetlen mennyiségeket tud enni. 

Ma pedig elkezdett egyre hosszabban álldogálni kapaszkodás nélkül, lehet, hogy egyszercsak elindul ez a gyerek?

When was the last time you did something for the first time?

Azt hiszem valamelyik légitársaság reklámjaként láttam először ezt a kérdést. Jó reklám, mert emlékszik rá az ember. Amúgy meg jó mondat. Mert tényleg, mikoris csináltam valami teljesen újat?

Borinál ez még nincs így, vele gyakrabban történnek vadiúj dolgok. Ma például először volt fodrásznál. Na nem azért, mert már nem látott volna ki a loboncai mögül. Inkább kicsit eklektikus volt az összkép; a feje tetején még megvolt a születéskori haja, ami már egész hosszú volt, körülötte viszont mindenhol rövid, új hajak nőttek. Így aztán Lottival - Gyuri és most már Bori fodrászával - arra jutottunk, hogy létre kellene hozni az egyensúlyt. Ez ma délelőtt meg is történt. Bori a hajvágás alatt kiváncsian üldögélt az ölemben, kapott egy fésűt rágni, nézegette magát a tükörben és leste Lottit, hogy merre járkál a feje körül.

Még eklektikus frizurával, buzgón hintázva

Két szárny

Váci Mihály: Két szárny

Még alig emelkedő gondolatnak
vagyunk mi egy-egy szárnya.
Lehullana ez az égre szálló madár,
ha a két szárny elválna.

Két szárny vagyunk, de fenn a
fellegekben
nem szállhatunk, csak mind a ketten
szívverésnyire pontos
együtemben.

Szállj velem
Egy rezdülésű szárnycsapással.
Hullongó tollak voltunk egyedül,
szárnyak lettünk egymással.

Esküvőink

Tegnap volt az egyházi esküvőnk. Szűk körben tartottuk; szülők, tanúk (Kiniék épp nyaralnak, ők kihagyták a nagy eseményt) és persze Bori. A szertartás nekünk nagyon felemelő volt, a már többször reklámozott Béla atya adott minket össze.

Aztán elvonultunk az Ezüstpontyba ebédelni. A kerthelyiségben kellemes idő volt, a gyerekek játszottak az étterem jászóterén, ettünk-ittunk, Bori még a babakocsiban is hajlandó volt aludni, egy kis sétálás után. A környéknek a sétával egy kis látványosságot okoztunk, mert én toltam a babakocsit teljes glancban. Igaz, a menyasszonyi ruha szoknyáját levágattam, de azért látszott rajta, hogy milyen ruha.

Esküvőinket, igaz nem szándékosan, de keretes szerkezetben foglaltuk. A tavaly tavaszi polgári esküvőkor a hajcsatokat hagytam itthon, így Gyuri rohanhatott utánam a fodrászhoz. Tegnap délelőtt pedig amikor elővettem a ruhát derült ki, hogy a fűzőjéből a tisztítóban elveszett a szalag, így nem lehetett befűzni. Újabb futás az esküvői ruhaszalonba, ahonnan kaptunk egy szalagot. Így aztán, tavallyal ellentétben, amikor terhes voltam, a ruhát idén rendesen be lehetett fűzni.

Ezzel mi lezártuk az esküvőinket, várjuk a meghívókat:)

11 hónap

A kétszámjegyű életkorból Bori mostanra belépett a kisgyerek korba. Legalábbis nekünk egyre kisgyerekesebb és néha csodálkozva nézzük a "kiskori" képeit, hogy milyen csöpp volt.

Mostanra sokat jön-megy négykézláb, egyre nagyobb sebességgel. Sokat álldogál és kapaszkodva átsétál A-ból B-be. El tud játszani egyedül, de azért nagyon élvezi, ha van társasága. Kicsit kitört rajta a szeparációs szorongás, előfordul, hogy sírva robog utánam, panaszos "mamamama" kíséretében. Pakolja a dolgait, azt hiszem már mindent ért, amit mondunk neki, pontosan tudja, hogy mit nem szabad (pl. a virágokat bántani), de azért próbálkozik, persze. Egyre többet "beszél", gagyog, meglepő módon a "gy" hang a kedvence, az "egy-egy" sokszor elhangzik.

Sok zenét hallgatunk/nézünk-hallgatunk dvd-n, nem tudom, hogy emiatt-e, de láthatóan szereti a zenét. Azt is ha énekelünk, azt is ha szól valami. Ma elkezdtük megnézni a Varázsfuvolát, Papagenót persze meredten figyelte.

Nagyon rendesen és sokfélét eszik, mindig megkóstolja, amit mi eszünk (és úgy ítéljük, hogy lehet tesztelnie). Mindenképpen nagy érdeme, hogy mindenből legalább egy falatot megkóstol, nem utasítja el eleve. A gyümölcsökben apja lánya; ezeket a tejpépjébe szoktam becsempészni, magában nem nagyon eszi a gyümölcsöket. 

Alvás terén is rendes gyerek, estétől reggelig nyugi van, napközben még kétszer alszik, ezeknek fix idejük van. Viszont macska típus, legjobban a saját ágyában szeret aludni. Most próbáljuk szoktatni az utazóágyába, mert a nyaralásokkor ebben kell majd aludnia. 

Nem egy bátor alkat. A hintát lassacskán kezdi megszeretni, de a levegőbe dobálni szigorúan tilos. Elsőre a szappanbuboréktól is félt. Óvatos duhajnak mondanám, megfontoltan barátkozik meg új helyzetekkel, dolgokkal. A gyerekekkel egyre barátságosabb, ma a templomban minden kisgyerek után ment, nézte őket, nagyon érdeklődő volt.

És végképp hihetetlen, hogy a következő havi összefoglaló egyben az első éves szülinapja lesz. Jó lenne, ha addigra elindulna és elkezdeni beszélni is. Telhetetlen szülők...

Gyász

Tegnap este meghalt Bori egyetlen dédnagymamája.

Szerencsére az elmúlt hetekben sokat voltak együtt a kicsi dédunokával, minden héten találkoztak és játszottak. A dédinek volt három dédunokája, Bori unokatesói már elég nagyok, nekik biztos lesznek emlékeik is.

Borinak pedig mesélünk sokat, illetve vannak közös fényképek is. Mint ez, tavaly novemberből:

Az élet négy keréken

Amióta megvan Kecsap, az életünk gyökeresen megváltozott. Na jó, ez azért nem igaz.

Viszont, hétvégére már lehet autós programokat szervezni. Ennek előnye egyrészt, hogy távoli helyeket tudunk felfedezni, másrészt, hogy Borit szoktatjuk az autózáshoz. Bevallom, a távoli helyek felfedezésében több sikerélményt értünk el, mint Bori és Kecsap harmonikus viszonyának kialakításában. De reménykedünk, hogy a nagy nyári autózásokra már összehangolódnak. 

A távoli helyekről. Múlt vasárnap lementünk a Velencei-tóhoz. Gárdonyba mentünk, mert ott laknak Szigiék, Gyuri kollégája és haverja. Úgyhogy meglátogattuk őket, fürödtünk egyet (mint kiderült, a helyi lakosokat megelőzve), volt, aki élvezte a tavat, volt, aki kevésbé (ld. majdnem 11 hónapos korosztály).

Ma pedig Rékáék tartottak a valaha volt összes síelős népnek kerti lazulása. Volt nagyon-nagyon sok kaja, mindenki kitett magáért, sok gyerek (2 hónapostól 7 évesig), lehetett tollasozni, hintázni, enni, inni vagy csak ejtőzni. Én az evés-ivást és tollasozást választottam, tavaly nyáron ez utóbbi kimaradt. Nagyon jól esett, még ha a kezdődő izomlázat érzem már az alkaromban. Hiába, a nyolc és fél kilós való súlyzózás máshol erősít. Bori barátkozik a hintával, Gábor feltette a kedvéért a kisebb gyerekeknek való hintát, egész rendben ment a dolog. És elkezdte szédíteni a népeket, úgy tűnik egy kis akklimatizáció után élvezi, ha sokan vannak körülötte.

A kék Kecsap hazatért!

A múlt héten megalkudott autónk, Kecsap, tegnap Gyurival a fedélzetén hazatért! (A Kecsap nevet a rendszáma betűi alapján kapta. Kérdés, mi a három betű?:)

Én ma nekivágtam az ügyintézésnek az önkormányzatnál, addig jutottam, hogy még milyen papírokat kell begyűjtenünk. Természetesen ezek egy része Pécsről kell, hogy egyszerűbb legyen az élet. 

De itt van, és hétvégére már autós programot is terveztünk. Bori pedig felavatja majd az új, nagylány autósülést, ahonnan már nézhet előre. Reméljük, így jobban fogja szeretni a kocsikázást!

(Kecsap gazdái. A tulajdonosa én lettem:)

Függőség

Súlyos ügy, és kezelhetetlen.

Van az én kedvenc sorozatom, az Elnök Emberei (The West Wing). Egy amerikai elnök és a stábja mindennapjai. Gyuri szerint azért szeretem, mert én még hiszek abban, hogy a politika lehet tiszta és vicces, ahol a nagyhatalmú emberek tudnak magukon nevetni. Biztos igaza van, és biztos ezért is szeretem annyira ezt a sorozatot. Az elmúlt évben megnéztem mind a hét évadot, a múlt héten a végére értem, beiktatták az új elnököt. Én meg itt maradtam WW nélkül. Úgyhogy néha megnézek egy-egy részt, csak úgy ismétlésként. Vagy a youtube-on egy kis részletet. Mondom, függőség.

És hogy mitől olyan jó? Hát pl. ettől:

Nagy kaland

Kinivel belecsaptunk a lecsóba.
(Köszönet Zsuzsának a bátorításért!)

Jó hírek

Végre itt a nyár! Reméljük most már marad is néhány hónapig. 

A heti ősz tiszteletére Bori még nyomott egy nagy náthát, ennek megfelelő mozgalmas éjszakákkal; orrszívóval, köhögéssel és minden földi jóval. (Zsuzsa biztatásul megírta, hogy Tel Avivban majd megsülnek. Aha.)

Mostanra túl vagyunk a dolog nehezén, és örülünk a nyárnak. Kiniék is itt vannak a hétvégére, ma lesz családi ebédelés, ahová mi biciklivel érkezünk. Szereztünk kicsiknek való mini biciklisülést, úgyhogy ma nekivágunk a hegynek. 

És (taram-taram!), Gyuri tegnap megvette Pécsett az autónkat! Hogy a csajos részekkel kezdjem, a színe: csudaronda kék. Amúgy egy Dacia Logan, van benne minden jó, ami nekünk kell; nagyon nagy csomagtartó és légkondi (gratiszban pedig téligumi is). Szóval motorizált család lettünk.

Mivel nem lehet posztot írni kép nélkül, tessék, készülünk a foci vb-re:

10 hónap

Bori kétszámjegyű életkorba lépett.

Ennek megfelelően álldogál, üldögél, négykézláb teper igencsak sebesen és nagykádban fürdik. Ez utóbbi a sikeres kezdet után enyhe hanyatlásnak indult fürdés közbeni sírdogálással, de ma telepakoltuk játékokkal a kádat, ami elfeledtette a szomorúságot.

Sokfélét és sokat eszik, most már én sem aggódom, hogy elfogyna ez a gyerek. A levesek változatlanul a kedvencei, Bori kétfogásos ebédeket fogyaszt.

Egyre többet "beszél", most a kedvence az "óóóó", ami mindenre alkalmazható. Tegnap például az újszülött Tádé Bencére mondta, adekvát használat. A kutyáknak kiabál, kis (nagy?)  jóindulattal úgy is értelmezhető, hogy vau-vau.

Az éjszakáink egy-egy ritka kivételtől eltekintve nagyon békések; 8-tól fél 7-7-ig nyugi van. Nappal viszont egyre kevesebbet alszik, ma új rekordot állított be; negyed kettőtől ébren volt az esti lefekvésig (persze többször megpróbáltam letenni, esélytelenül).

És alakul a személyisége is. Azt gondoljuk, hogy alapvetően nyugis gyerek, mosolygós. Lassan szokja meg az új helyzeteket, olyankor megáll és feldolgoz. Ilyenkor kár noszogatni, bíztatgatni, amikor ő jónak látja, akkor indul neki a helyzet megismerésének. Szereti a gyerekeket, persze inkább az idősebbeket, akik már odafigyelve játszanak vele. 

És már sokat lehet vele jönni-menni, amit családilag nagyon élvezünk!

Cím nélkül (military, élet)

Sok mindenről szeretnék beszámolni, de ezek annyiféle területet érintenek, hogy nincs közös jó cím nekik. Ezért alcímekben utazom.

A military témáról. Bori elkezdett sajtos kenyeret vacsorázni, katonai alakulat formájában. A dolog szerencsére jól működik, a fáradsági fokától függően hol én pakolom a szájába a katonákat, hol saját maga. (Amikor Gyuri eteti, újra és újra meglepődik, hogy Bori mekkora falatokat tud már lenyelni, akár katonában, akár kanállal adagolva.)

A katonás vacsorákkal összhangban tegnap megnéztük a Bombák földjént. Elég nyomasztó, de jó film, olyan, aminek a részletei még másnap is eszébe jutnak az embernek.

Az élet alcím alá egy életmentés és egy élet kezdete tartozik.

A mai jócselekedtünk egy ifjonc varjúhoz kapcsolódik, aki fönnakadt a kerítésünkön. Gyuri sikeresen kiszabadította a lábát, én közben az internetet bújtam madármentő telefonszámokért. Végül egy ismerős állatorvos felesége tanácsára a madárkórházra keresve sikerült a hortobágyi madárkórház ügyeletes orvosával beszélnem. Ő ellátott madármentési alapinfókkal, illetve megadta egy budapesti madarakkal foglalkozó állatorvos telefonszámát. Az ünnep ellenére ő is távsegített, úgyhogy a varjú kapott enni-inni, mire délután hazaértünk már tovább is állt.

Ma pedig megszületett Barbaráéknál Tádé Bence (az előző posztban hivatkozott névbeli dilemmát a szülők ezzel a gordiuszi csomóval vágták át), az egész család jól van.

Nagykád

Úgy kezdődött, hogy a kölcsön kiskádat visszaadjuk Barbaráéknak, mert hamarosan megszületik Bence (vagy Tádé?). Tegnap jöttek hozzánk vacsorára, úgyhogy két napja megkezdtük az edzéseket. Az első nap vegyes eredményeket szült; Bori egyrészt iszonyúan élvezte, hogy sokkal nagyon helyen lehet jönni-menni, fürdőhabot enni, másrészt viszont  kiderült, hogy a kád alja csúszik. Úgyhogy volt nem szándékolt merülés, prüszkölés, kicsi sírás.

Gyorsan vettem egy csúszásgátlót a kádba, innentől már csak az előnyök maradtak, mi pedig büszkén megállapítottuk, hogy Borit átszoktattuk a nagykádba. Nagy előnye, hogy nyaraláskor nem kell kiskád, csak visszük a csúszásgátlót. Ennyivel is kevesebb cuccal kell indulni.

(Barbaráék végül nekünk adták a kiskádat, mert rájöttek, hogy hozzájuk már nem fér be, így még nyertünk egy kiskádat is. Igazi win-win game:)

Sűrű események, közte egy majdnem novemberi keresztelő

Tegnap volt Bori keresztelője, így az elmúlt napok az előkészület jegyében teltek. Lazán 25 embert hívtunk meg a keresztelő után ebédre (ennyi a szűkebb család), ezért a lelki készülődés melletti igencsak fontos feladat volt az ételek kitalálása és elkészítése. Ebbe jó ideje belevágtam, pl. a medvehagymás gnocchi már egy ideje a fagyasztóban várta a belépőjét. A hét folyamán a napi sétáinknak két rendszeres célállomása volt; a piac és bolt.

Közben péntekre szerveztünk még egy programot, Zsuzsa és Veronika itthon vannak Tel Avivból, és meglátogattak minket. Bori szocializációja szempontjából jót tett, hogy egy nálánál nem sokkal nagyobb gyerekkel kellett osztozni a lakáson és a játékain. Megállapítottam, hogy habitusában rám ütött ez a gyerek. Én elég félénk kisgyerek voltam, hááát, Bori sem az a nagydumás, könnyen barátkozó csaj. Az első 10 percben konkrétan lefagyott, ült és nézte, ahogy Veronika futólag megsimogatja, majd birtokba veszi a szobáját és a játékait. Itt aztán el is tört a mécses. Ezen az uzsonnával sikerült segíteni, onnantól ment  a közös a vonulás a lakásban és a virágok elleni együttesen előkészített (szülők által sikeresen levert) támadás.

Aztán megjött Ilesz és Johanna is, és teljes lett a hangzavar. 

Szombaton pedig felpörögtek az előkészületek, főztem és sütöttem. Délelőtt Kini is megjött, onnantól ketten alkottunk a konyhában. Végül egész gyorsan készen lettünk, így volt időm a hétvégére kikölcsönzött kocsival  négykerekű esernyőt biztosítani különböző családtagjaimnak. 

Tegnapra beköszöntött a novemberi időjárás és a keresztelő napja. Bori hősiesen bírta a szertartást, Gyurival mi egész délelőtt nagyon meg voltunk hatva, szóval mindenki a feladatának megfelelően viselkedett.

(Bori a keresztszüleivel)

A családi örömünnep jól sikerült, mindenki evett-ivott, beszélgetett, monte carloi futamot nézett, bújócskázott, játszott, tálalt. Anya képei itt vannak, de lesz még több is. 

Köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek!

Családi programok

Kezdődött ezzel a "jó idő van végre" dologgal. Egyre többet lehet a szabadban lenni, a kert is abba az állapotba jutott, hogy pénteken Johannával és Ilesszel megtartottuk az első kerti partyt (ahol kiderült, hogy Bori önző kisgyerek és minden lakáskulcsot szeret a magáénak tudni. Kezdhetjük a nevelést.)

És beindultak a kirándulások is. Múlt szombaton csatlakoztunk a hagyományos május elsejei evezőkhöz a Lupa szigetre. Igaz, mi az evezést kocsival és kishajóval kiváltottuk. A rét tele volt kisebb és nagyobb gyerekekkel, beszélgető és iddogáló szülőkkel, lehetett sétálni vagy csak feküdni a fűben. Idilli volt! Bori is nagyon jól bírta a napot, velünk együtt élvezte az eseményeket. (Én pedig nem iddogáló szülőként, hazafelé bevállaltam a két kislánnyal megpakolt idegen kocsi vezetését.)

A sikeres túra után kicsit körülnéztünk, Borival merre lehet elmenni kirándulni. Így találtuk meg a Sas-hegyen lévő természetvédelmi területet. Van gyönyörű táj,  növények, egy kicsi túraút és panoráma a városra, volt állatbemutató, mi a patkányt és a görényt néztük meg:) Borival felavattuk a kölcsön hátizsákot, kisebb összeszokás után vígan trónolt Gyuri hátán. Megbeszéltük, hogy jövőre újra megyünk, Bori akkor már a saját lábán fog közlekedni és tuti minden virágnál megáll majd!

Anyák napja és kedvenc kaja

Ez volt az első, kétirányúlag érintett anyák napjám. Komoly. Hiába vettük együtt a virágot, hiába gondoltam, hogy én soha, miért is kellene ezen bőgni? stb., a végén csak sírva picsogó voltam...

És végre lett Borinak kedvenc étele; a leves. Innen is látszik, hogy apja lánya. Parádfürdőn rákapott a marhahúslevesre, tegnap Gyuri anyukája is ezt főzte, Bori pedig lelkesen ette. Itthon csirkeleves van, de láthatóan ez is átmegy.

Mozgalmas napok és 9 hónap

Kezdődött a mozgalmasság a szombati Critical Masszel. Vasárnap aztán nekivágtunk a Mátrának és elmentünk Parádfürdőre. Még nászajándékba kaptunk két éjszakát, amit egy évvel később, hármasban be is váltottunk. Nagyon kényelmes volt, sokat aludtunk napközben (az éjszakák nyugalma a helyváltozás miatt kicsit felborult), jókat ettünk (nagyon élveztem, hogy mindent elénk tolnak), sétáltunk,

bicajt is béreltünk egy órára (így hallgatunk mi a gyerekorvosra),

(itt a legjobb aludni)

a vízbe csak ketten voltunk (lehet tippelni, hogy ki parázott be a medencétől).

Kedden délután, hogy Borit végképp kifárasszuk, még elugrottunk Rékáékhoz megnézni a vadiúj másodunokatesót. Megállapítottam, hogy mennyire elfelejti az ember, hogy eleinte milyen csöppek a kisgyerekek! Pedig Andris nagy baba. Itt van a három dédunoka, sajnos, hogy a közös dédszülők már nem láthatták így egybe őket. De reméljük a dédunokák száma még szaporodni fog!

Közben megünnepeltük Bori 9. hónapját. Mostanra már többet töltött idekinn, mint odabenn. Ez a hónap, amúgy, a nagy változások időszaka volt; véget ért a szoptatás, felszámoltuk a járókát. 

Bori négykézláb közlekedik, már feláll, sokat üldögél, szétszedi a habtapit, leszedi a szárítót, ki-bekapcsolja cd lejátszót, nincs tőle semmi biztonságban. Nagyon szeret játszani, mosolygós kisgyerek. Egyre több programot lehet vele csinálni, nappal egyre kevesebbet alszik, az éjszakát viszont - többé-kevésbé - mi is nyugalomba alhatjuk végig. Nagyokat rikoltozik, kicsit gagyog és legújabban csettintget a szájával. Még a haja is nagyot nőtt.

Egy ideális nap

Nagyon-nagyon szeretünk bicajozni. Lelki szemeink előtt az ideális családi tavaszi-nyári-őszi hétvége része egy bicajozás, amit mindenki élvez. Mivel mára esett a Critical Mass, úgy gondoltuk, itt az ideje az álmainkat valóra váltani. Ennek első lépéseként megkérdeztem a gyerekorvost a bicajra szerelhető gyerekülés használatáról. Nem támogatta, de azt mondta, hogy az utánfutós-kocsis verzióra benevezhetünk. Gyuri ripsz-ropsz talált is egy pécsi céget, akik adnak ilyet bérbe, szerencsés módon a hétvégén Budapestre jöttek, így péntek este miénk lett egy napra egy hipiszupi utánfutó.

Szombat délelőtt Gyuri és a ház apukái a kertet csinosítgatták, hogy végre le lehessen vinni a gyerekeket. Én  ebédet főztem, mostam, stb. És közben arra gondoltunk mindketten, hogy mi lesz délután? Mit fog szólni Borbála a bicajozáshoz, az utánfutóban utazáshoz?

A valóság, szerencsére, felülmúlta reményeinket. Annak ellenére, hogy az utánfutóban nagy még a hely a Borinak, nagyon élvezte! A Critical Mass nálunk rövidített úton zajlott, a Parlament előtt megálltunk, hogy Bori elfogyassza az uzsonnáját és ismerkedjen a fűvel. Innen mi már visszafordultunk, és kikerekeztünk a Kopaszi-gátra, ahol Bori megbarátkozott a fűvel, Gyuri és Rike söröztek, és alapvetően mindannyian élveztük az életet!

Fürdés és fogmosás

Standing pose

Csak a dokumentálás kedvéért: Bori ma felállt. Mindezt a magnóra támaszkodva tette, ahol épp ez szólt: "A politikus és az ember két jóbarát..." (új Belga album)

"Nehéz idők!

- sóhajtotta finoman, ahogy néha Meccstől hallotta, amikor a főkamarásnak úgy esett a szolgálata, hogy nem tudott elmenni a futballmérkőzésre".

Ez jut eszembe a jelenlegi helyzetünkről, bár mi nem a focimeccsről maradunk le. 

Az úgy volt (hogy egy másik klasszikus mondatot idézzek), hogy Bori beteg lett. Most először olyan igazán. Magas láz, kedd éjjel gyerekügyelet, Heim Pál kórház, aztán szerdán háziorvos. Kiderült, hogy valami vírus.

Ez aztán nagyjából elmúlt, még egy kicsit náthás, de magával hozta a nem evést és ennek egyenes következményeként a hisztit. Pár napja szinte semmit nem eszik. Mi meg próbálkozunk, próbálkozunk, eddig elég kudarcos a történet. Szóval, nehéz idők.

Viszont történtek jó dolgok is, hétfőn voltunk moziban, megnéztük ezt:

itthon vannak a héten Bori jövendő keresztszülei (Kriszta-Totya), velük sétáltunk egy nagyot csütörtökön, pénteken Krisztivel (vele együtt dolgozom) az Infoparkban, miközben megbeszéltük a munkahelyi pletykákat.

P.S. Tudjátok honnan van a címbeli az idézet?

Örömhír, plusz egy zene

Ma hajnalban megszületett Bori másodunokatesója, András. Ahogy Réka írta, férfiasan gyorsan érkezett, férfias méretekkel 4150 g és 59 cm. Nagyon gratulálunk nekik! Ezzel Bori hivatalosan átadta a "legkisebb gyerek a családban" stafétát.

És itt van még egy sokat hallgatott zenénk, Chumbawamba:

Zenei nevelés

Erre a posztra már régóta készülők, szeretném áttekinteni, hogy milyen zenéket hallgatott eddig a Bori. Aki elég muzikális, pénteken leragadtunk egy fiú előtt a Váci utcában, aki Bachot játszott. A kép, amúgy, azt hiszem, elég vegyes. Ti pedig adhattok további ötleteket  vagy csak meghallgattok egy-két zenét és ezzel feldobjátok a hétfő délelőttöt:).

Tehát, így indult Bori zenei élete:

Aztán ugrottunk egy nagyot időben, és mindjárt elértük Ligetit:

(Az elsőre komoly kihívásnak tűnő, de igazából nagyon vicces 100 metronómot még kihagytuk.)

Újabb lépéssel már az Eric Sumo Bandnél tartottunk, a tavaly szeptemberben megjelent új lemeznél:

Aztán jött Harcsa Veronika

És visszatértünk Mozarthoz, végighallgattuk a Varázsfuvolát:

Volt aztán Vivaldi (Nigellel és másokkal is),

SMárton trió:

és az új Budapest Bár:

Most pedig Handel és a Messiás megy (mégiscsak jön a Húsvét)

És végül, Gyuri szerint minden posztba kell egy fénykép, úgyhogy tessék:

Nyolc hónap

Amennyire Bori hét hónapos korában le voltam törve, mint a bili füle, annyival lett könnyebb mostanra az élet (hogy ilyen jó kis képzavarral éljek).

Beindult a szilárd étel evés, sinlac pép hathatós segítségével. Innen már egész szépen tovább(/vissza) lépett a gyümölcsök, főzelékek csodálatos világába. Úgyhogy a havi orvosi vizsgálaton kiderült, hogy hízott (most 7700 g, szóval attól nem kellett volna aggódnom, hogy elfogy). A gyerekorvos megkérdezte, hogy milyenek az éjszakáink, mondtam, hogy a kajapara miatt még etetem éjszaka, így nem olyan jók. Erre mondta, hogy a Bori már nagylány, úgyhogy le lehet szoktatni. Ez lett a hónap nagy élménye, mert ez teljesen zökkenőmentesen sikerült. Sőt, most tovább is alszik reggelente, ma majdnem negyed nyolckor keltünk, elég laza volt:)

A négykézlábon járás nagyon megy (nekem a takarítás kevésbé, úgyhogy a gyerek sokszor úgy fest, mint egy portörlőrongy), pillanatnyilag nagy készülődések zajlanak ülés témában. Úgy tűnik közel a megoldás, ami azért lesz nagyon jó, mert akkor beindulhatnak a családi bicajozások. Már nagyon várjuk!

Végre!

Itt a tavasz! Tegnap óta nem kell Borira anorákot adni, csak lazán tréningbe bújik és már megy is a kocsiba. Amit sokkal jobban is élvez, amióta tud mozogni. Én pedig már nem sárga irigységgel nézem Zsuzsáék tel avivi képeit, hanem már majdnem megértően bólogatok, hogy igen-igen, nálunk is pont ilyen a helyzet. (Azért persze még nem, de közeledünk.)

Amúgy zajlanak a szorgos hétköznapok, Bori közlekedik a lakásban, gyakorolja az evést,

és általában élvezi az életet. (Néha nem, olyankor ennek hangot is ad.)

Vasárnap kipróbáltuk a három gyerekes családmodellt, Bori unokatesói, Petra és Bálint jöttek mézeskalácsot sütni Húsvétra. Szombaton mindent előkészítettem a mézeskalácshoz, készen volt az ebéd is, tudtunk a feladatra koncentrálni. Amit a gyerekek lelkesen csináltak, nekem annyi jutott, hogy a tepsit kivegyem-betegyem a sütőbe/ből. Gyuri megsétáltatta Borit, aki a séta után lelkesen vádorolt a lakásban.

A flott szervezés ellenére a nap végén megállapítottuk, hogy három gyerek nagyon komoly, minden tiszteletem a három gyereket nevelő  barátainké!

A fejlődés üteme

Bori hétfő délelőtt néhány bizonytalan lépést tett négykézláb, estére már meg tudott tenni néhány métert, igaz, esetenként lefeküdt pihenni. Tegnapra már bebarangolta a fél lakást (olyan 40-45 nm-t), pakolta a cd tokokat,  elkezdte tépkedni a növények levelét. Mi meg csak lesünk.

Tegnap este végre szereztünk az ebay-n egy hintát neki, úgyhogy beindul a hintázás itthon is:

Közben Zoey Bartletet elrabolták, az elnök átmentileg átadta a hatalmat a házelnöknek, én pedig meg vagyok lőve, mert Leventéék síelnek és az ötödik évadot leghamarabb jövő héten kapom kölcsön. (Akinek az előbbi mondat kínaiul hangzott, megoldás itt.)

Party time

Ez volt az a hétvége, amikor szombaton és vasárnap este is programoztunk.

Rike megjött hat hetes svédországi számüzetéséből, ennek örömére szombat este tartott beszámolót. Kini és Andris is itthon voltak a hétvégén, Kini jött hozzánk szombat este a vasárnapi ebédhez sütit csinálni. Ezért megosztottuk erőinket, Gyuri vállalta a sörözés fáradságos munkáját, mi pedig Kinivel beálltunk a konyhába. Namármost, a Szántó lányok arról ismertek, hogy szeretnek főzni. Valamelyest tudunk is. A vasárnapi családi ebéd desszertje egy főzős kakaós süti volt, pofonegyszerű, nem lehet ezt elrontani. Nekünk sikerült. (Legalább az íze jó volt:)

Vasárnap aztán nagycsaládi ebéd, apu névnapja,

(Ünnepelt és unokája)

óriási evészet, zürichi/budapesti hírek begyűjtése, zürichi rokonok és unokahúg közös játszásai, és általában az élet megbeszélése.

Este pedig Kini-Andris tiszteletére baráti közös vacsi a Pink Cadillacben. Igen, tudtunk újra enni. (Igaz, ma viszont nem reggeliztünk.)

Bori a hétvége forgatagában agyban szépen összerakta a négykézlábon közlekedés művészetét. A gyakorlati kivitelezés még nagy nyögések és bizonytalan dülöngélések között zajlik, de pár lépés már tisztán megy, és halad előre. Lassacskán elkezdhetnek rettegni a könyvek és a virágok.

Nagy túra

Tegnap Borival kettesben kivonatoztunk Gödöllőre, meglátogatni Csutiékat. Előzetesen kicsit féltem, hogy fog elsülni, de szerencsére minden klappolt. Bori odafele vidáman nézelődött és rikoltozott (a kabátomat leterítettem két ülésre és onnan szemlélte a világot), hazafele aludt. Gödöllőn sétáltunk egy nagyot Csutival és Lucával, aztán Luca játszott Borival (felügyelet mellett, mert néha túl apró játékokat akart neki adni, és kicsit csodálkozva nézte, hogy Bori mindent a szájába tesz. Hiába, a három évesek már nagyok.), mi pedig tudtunk  beszélgetni. 

Ez nagyon jól esett, mert a kedd nem az én napom volt. Akkor voltunk gyerekorvosnál hét hónapos kontrollon, ahol kiderült, hogy 1. Bori bőre kicsit ekcémás, 2. egy hónap alatt semmit sem hízott. Ez utóbbi nem volt meglepő, mivel egy ideje szinte semmit szilárdat nem volt hajlandó enni. Kapott tápszert, én meg beparáztam, hogy elfogy a gyerek. Szüleim segítségével tegnap délután eljött hozzánk egy gyerekorvos néni, aki megnézte a Borit, adott jótanácsokat az evéssel kapcsolatban és általában megnyugtatott. Az egyik nagy tanácsa az etetőszék beüzemelése volt (ezt nem mertük eddig használni, mert Bori még nem ül). Ez bejött, vigan üldögél bekötve, én pedig csempészem a szájába a falatokat. Remélem hamarosan fellendül a fogyasztás!
A tegnapi túra kapcsán megtanultam egy új dolgot a tömegközlekedési eszközök utazóközönségéről. Amennyire senki nem adja át a terhes nőknek a helyet, annyira sokan ugranak fel, ha a gyereket kenguruban viszed. Csak épp fordítva jobb lett volna, terhesen sokkal szívesebben ültem volna le, mint most. A nap mondása egy nénihez fűzödik, aki - miután udvariasan visszautasítottam, hogy leüljünk - ezt mondta: "Nem maga miatt, hanem a gyerek miatt. Mert ha a busz hirtelen fékez egyet, valaki ráesik és palacsintává lapítja." Az utastársak szolid mosolyai mellett mondtam neki, hogy köszönöm a bíztatását...