Lilypie Third Birthday tickers

2010. május 17., hétfő

Sűrű események, közte egy majdnem novemberi keresztelő

Tegnap volt Bori keresztelője, így az elmúlt napok az előkészület jegyében teltek. Lazán 25 embert hívtunk meg a keresztelő után ebédre (ennyi a szűkebb család), ezért a lelki készülődés melletti igencsak fontos feladat volt az ételek kitalálása és elkészítése. Ebbe jó ideje belevágtam, pl. a medvehagymás gnocchi már egy ideje a fagyasztóban várta a belépőjét. A hét folyamán a napi sétáinknak két rendszeres célállomása volt; a piac és bolt.

Közben péntekre szerveztünk még egy programot, Zsuzsa és Veronika itthon vannak Tel Avivból, és meglátogattak minket. Bori szocializációja szempontjából jót tett, hogy egy nálánál nem sokkal nagyobb gyerekkel kellett osztozni a lakáson és a játékain. Megállapítottam, hogy habitusában rám ütött ez a gyerek. Én elég félénk kisgyerek voltam, hááát, Bori sem az a nagydumás, könnyen barátkozó csaj. Az első 10 percben konkrétan lefagyott, ült és nézte, ahogy Veronika futólag megsimogatja, majd birtokba veszi a szobáját és a játékait. Itt aztán el is tört a mécses. Ezen az uzsonnával sikerült segíteni, onnantól ment  a közös a vonulás a lakásban és a virágok elleni együttesen előkészített (szülők által sikeresen levert) támadás.



Aztán megjött Ilesz és Johanna is, és teljes lett a hangzavar. 

Szombaton pedig felpörögtek az előkészületek, főztem és sütöttem. Délelőtt Kini is megjött, onnantól ketten alkottunk a konyhában. Végül egész gyorsan készen lettünk, így volt időm a hétvégére kikölcsönzött kocsival  négykerekű esernyőt biztosítani különböző családtagjaimnak. 

Tegnapra beköszöntött a novemberi időjárás és a keresztelő napja. Bori hősiesen bírta a szertartást, Gyurival mi egész délelőtt nagyon meg voltunk hatva, szóval mindenki a feladatának megfelelően viselkedett.

(Bori a keresztszüleivel)

A családi örömünnep jól sikerült, mindenki evett-ivott, beszélgetett, monte carloi futamot nézett, bújócskázott, játszott, tálalt. Anya képei itt vannak, de lesz még több is. 
Köszönjük, hogy velünk ünnepeltetek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése