2011. szeptember 6., kedd

Költözünk

Mivel augusztus 28-án Juli érkezésével négytagúvá vált az egybori csapata, és nem illene, ha a legkisebbet kihagynánk a blog nevéből, ezért elköltöztünk ide. Itt már lehet olvasni az első posztot négyünkről.

2011. augusztus 26., péntek

25 hónap

Elgondolkoztam rajta, hogy kell-e a két éves kor fölött havi mérleget készíteni Bori fejlődéséről. Aztán persze megint történtek dolgok, úgyhogy íme:
A dackorszak kicsit visszavett a lendületből, igazán nagy hisztik nincsenek. Folyamatos ellenállás azért van. És megszületett a "nem dal", tetszőleges dallamra lehet sokszor elénekelni, hogy nem, nem, nem. Csak úgy, nem kell hozzá indok.
Viszont, van már pozitív megerősítés is. Ez eleinte a jó volt, de egypár hete bejött az igen is. Ezzel pedig eljött a csúsztatások kora pl.: "Bori, szereted a gyümölcsöt? - Igen." (Na, persze - mondom én.)
Folyamatosan olvasni, mesélni és énekelni kell neki.
Olvasás - Bartos Erika pillanatnyilag verhetetlen. Bogyó és Babóca összes, Anna, Peti és Gergő, bármelyik bármikor jöhet. Minden mesének tudja a címét, ismeri az összes szereplőt.


Mese - kapcsolódva az olvasáshoz, ezt mesélte nemrég Bori:
"Az a címe Jelmezbál.
Készülődünk a jelmezbál(ra) - mondta Pihe, mondta Bótazár (Baltazár), mondta Döme.
Bogyó hazamegy, Babóca hazamegy."

Kiniék hoztak neki egy matrjóska babát Szentpétervárról. A középső két baba lett Petra (unokatesó) és Bori. Állandóan velük kell mesélni, Gyuri pár napja azt mondta, hogy addig haza sem jön a munkahelyéről, amíg nem írt meg előre egy két órás forgatókönyvet Petra és Bori kalandjairól.

Éneklés - az abszolút kedvenc pillanatnyilag a "kece lányom", alvás előtt ezt mindig el kell énekelni. A második helyen a Cickom, cickom áll, ezután jöhet bármi.

Sok mindenkivel beszélgettünk arról, hogy mennyi értelme van a bölcsiben való angolozásnak. Aztán amikor egy tisztába rakáskor egyértelműen közölte, hogy "Come on little Bori", több kérdésünk nem volt. Ezt a mondatot az angol (na jó, indiai) dadustól hallotta, azóta is mindig mondogatja pelenkázáskor. Már ha épp nem tiltakozik ezerrel az egész ellen.
Szobatisztaság - alakul. Bármilyen produktumot tud a bilibe termelni, sokszor szól is előtte. Összességében, a végcél még nincs közel, de haladunk, haladunk.



2011. augusztus 23., kedd

Kórházi körök

Az elmúlt napokban egyszer miattam, egyszer Bori miatt futhattunk egy kórházi kört. Szerencsére mindkettő vaklárma volt.
Engem péntek délután kapott el a lendület, migrénem lett (évek óta nem volt), felment a vérnyomásom, úgyhogy a korábbi tapasztalatokból kiindulva autóba vágtuk magunkat. Szerencsére a szülészeten töltött fél óra alatt a vérnyomásom lement, toxémia jeleit nem mutattam, úgyhogy hazaküldtek. Viszont szigorú diétán vagyok, sót és fehérjét nem ehetek. Ez utóbbi eléggé korlátozza a lehetőségeket...
Bori pedig tegnap este vágta be a fejét a könyvespolc élébe. Először a gyerekorvoshoz mentünk, aki irányított is minket tovább a János Kórházba, hátha röntgen kell, a sebet összehúzni stb. Úgyhogy kocsi, utazás, gyerek sebészet. A kórházban, amúgy, kiröhögtek minket. Azt sejtettük, hogy nincs agyrázkódása, mert  összefüggően és folyamatosan beszélt, énekelt az autóban. A sebre kapott jódot és jöhettünk is haza.
A péntek délután miatt a középtávú tervet (barátok esküvője) nem tudtam teljesíteni, viszont rövid- és hosszútávon jó vagyok. Az orvosom ma estétől pedig már Budapesten van. 
Amúgy 11 nap van vissza.

2011. augusztus 19., péntek

Kopp

Két napja nagy koppanásra ébredtem éjszaka, Borinak kb. 4 hónap után sikerült lepottyannia az ágyáról.
Egy kicsit sírt, mi persze jól megijedtünk, de miután megnyugodtunk, arra jutottunk, hogy Bori igazából fel sem ébredt az egészre, annyira gyorsan visszaaludt.
Az elmúlt éjszaka a biztonság kedvéért kapott egy vastag takarót az ágy mellé. Szerencsére ma nyugi volt, reméljük a pottyanás egyszeri alkalom marad. 

2011. augusztus 15., hétfő

Rekord

A mai nappal a terhesség új szakaszába léptem, Bori  a terhességi napokat számítva tegnap született. Sőt, igazából dupla a rekord, mert múlt héten kiderült, hogy Juli már bőven 3 kg fölött van. Az orvos kétszer is megmérte, majd biztatóan közölte, hogy valószínűleg az előző héten alábecsülte a súlyát. (Amióta ezt tudom, sokkal nehezebbnek érzem magam:)
Úgyhogy most hosszú-, közép- és rövidtávú terveim vannak. Rövid: szerdán eljutni fodrászhoz, kozmetikushoz, közép: pénteken barátok esküvője, hosszú: hétfőig kitartani, akkor jön vissza az orvosom a szabadságról. Extra: jövő szombaton még egy baráti esküvő.


2011. augusztus 4., csütörtök

Finisbe fordultunk

Tegnap voltunk Julival a 36. hetes ultrahangon, kezd izgalmassá válni a dolog.
A hét eleji melegfront megviselt, a vérnyomásom kezdett magasabb lenni az elmúlt hónapokban szokásosnál, úgyhogy 1. ideges lettem, hogy már megint jön a toxémia, 2. ezért gyorsan össze is pakoltunk, ki tudja, mit mond az orvos.
Tegnap aztán így ballagtunk (ez lett a tempóm) el a vizsgálatokra. A szokásostól eltérően a vérnyomásmérés a végére maradt, úgyhogy volt időm a ctg, ultrahang alatt felkészíteni az orvosomat és az asszisztensnőjét, hogy komolyodik a helyzet. A vizsgálatokon kiderült, hogy minden rendben van, sőt Juli elég nagy gyereknek készül, 2800 g volt. (Aki már elfelejtette, Bori 2300 g-mal született.) Aztán jött a vérnyomásmérő, a 100/70-es eredmény után a szavahihetőségem kissé megkérdőjeleződött. Remélem a következő hetekben tartom még ezt a szintet.

Bori amúgy ma közölte: "Apa h(s)egít Borinak egyedül betenni Julit a kiságyba." Ő is készülődik az új szerepre...

2011. július 26., kedd

Bori két éves

Talán a nehezével kezdeném, akkor a dicséret marad a végére és az olvasó is a pozitívumokra emlékszik.
Szóval, kitört keményen a dackorszak és ezzel eljött az ordítások és hisztik kora. Az okok? Tegnap pl. az, hogy hazajöttünk a bölcsiből. De lehet az öltözés vagy hogy az apja nincs itthon a délutáni ébredéskor. A variációk sora végtelen, mindenre felkészülni lehetetlenség. Volt már, hogy együtt zokogtunk, ő a hisztin, én meg, hogy folyamatosan az apját hívja, tehát rossz anya vagyok, meg se bírom vigasztalni stb. Jó hír, hogy mega nagy hisztik nincsenek minden nap, rossz hír, hogy azért a kívánatosnál több van. De tudom, el kell viselni, most alakul a személyisége.
Ezt leszámítva viszont helyes, okos, ügyes, szóval csupa jó. Azt hiszem most már kimondhatjuk, hogy beszél, egyre többet. Van ami teljesen tisztán érthető, van amit csak én tudok dekódolni és van, amit én sem. De ez egyre ritkább. Ma az ebéd végén kapott palacsintát, rögtön közölte is: Ááá, de jó a Borinak!
Kialakult egy sajátos Simon says játéka is, ha valamira azt mondjuk, hogy nem szabad, akkor ezt az egyik játékára vetíti ki és így neveli saját magát. Pl. "Egérke mondta, hogy nem szabad kiköpni a kenyeret." És ezerrel megy a "mi az?", akkor is, ha tudja a választ.
A könyvek szeretete nem csökkent, most már nagyon sokat olvasunk neki pl. Boribont, Bogyó és Babócát, Vakondos könyveket. Ha szó szerint nem is kéri a mese felolvasását, azért a történetet el kell mondani. A képek alapján pedig már felsorolja a szereplők nevét. Egyre többször találjuk valahol a lakásban ölében egy mesekönyvvel, amint mesél magának; mondja a figurák nevét, egy kicsit a cselekményt, a hangutánzó szavakat egyértelműek. De tegnap Anna, Peti és Gergőt mesélt, mert ezt hallottam: "Költözünk - mondta apa".
Sokat énekelget, a leggyakrabban megrendelt ének a Ba, ba (Baa, baa black sheep), ezt a bölcsiben hallja. 
Nagyjából önállóan eszik és nagyjából már van türelme végigülni egy kettesben/hármasban elköltött reggelit, ebédet, vacsorát. 
És ha már az inputról szó volt, akkor egy kicsit az outputról is. A bili, wc használata szépen alakul. Ha épp nem a jelenlegi őszi időjárás van, akkor itthon sokat rohangál meztelen fenékkel és kb. 10 percenként közli, hogy "kell pisilni". Van, amikor csak leül a bilire, majd felpattan ("na, nem jött") vagy tényleg produkál is valamit.
A bölcsiben jól érzi magát, sokat emlegeti ("anya elmegy, Bori játszik, énekel"), nagyon szereti a nagyszülőket, akikből napapák és mamamák lettek. A napapáknál megy a név szerinti megkülönböztetés, a mamamáknál nem (a két nagymamának ugyanaz a keresztneve).
Összességében Gyurival arra jutottunk, hogy az elmúlt két év igazán látványos fejlődései Borinál a második évre estek: ekkor kezdett el járni, önállósodni, beszélni. Mindenképpen sokkal eseménydúsabbnak érzékeltünk ezt az évet, mint az elsőt.

2011. július 22., péntek

Az úgy volt

Már a Borival szerettünk volna kismama képeket csinálni, csak akkor még elég kezdők voltunk és a terhesség végére hagytuk a fotózkodást. Ez meg Bori már nem várta meg. 
Most már szemfülesebbek voltunk és eleve korábbi időpontra terveztük be a fényképezést. Aztán bővült a kör, mert ha már rólam lesznek képek, akkor itt lenne az alkalom, hogy legyenek családi képek is, gyorsan pótoljuk, hogy hármasban alig készült fotó. (Aztán mindjárt elkezdhetjük felhalmozni a négyesben készülő fotó lemaradásokat.)
Úgyhogy megkértük Ottót, hogy csináljon rólunk képeket. 
Így aztán hirtelen én három órára, a többiek kicsit kevesebb időre, fotómodellek lettünk és készült rólunk sok-sok kép. A kedvenceinket feltettem ide, közben Ottó is megírta rólunk a posztot, úgyhogy itt is vannak még képek.
Egyet meg ide is kiteszek:

2011. július 6., szerda

Dac

Bori: Nem.
Anyukám: Mi nem, Borikám?
Bori: Minden.

2011. június 30., csütörtök

Az emberiségnek semmi,

de nekünk egy nagy lépés: ma először Bori és a bili jó helyen és jó időben találkoztak.

2011. június 27., hétfő

23 hónap

A képből kiindulva, a lépcsőkön már egyedül mászkál, tud váltott lábbal is felmenni (lefelé még egyesével jön.)
Szinte mindig tőmondatokban fejezi ki magát, ezek legtöbbször saját magára (pl. Bori álmos), illetve a családra vonatkoznak (Apa elment, anya tornázik stb.) A szó eleji "s" és "sz" változatlanul "h", a "v" pedig "n", a klasszikus példa erre a két jóbarát: nakond és hüni.
Az elmúlt hónapban megjött jó idő kihozta belőle a békát, ki sem lehet venni a természetes vizekből. Így minden hétvégét a vízparton töltjük. A Dunánál nagyobb a kihívás (köves és gyorsabban mélyül), a Balatonban tombolni lehet, mert ott homokos a part. Ez utóbbiban szombaton is őrült fürdés volt, annak ellenére, hogy a parton az emberek többsége pulóverben járkált. 
Sokat kell vele rajzolni, a pont-pont-vesszőcske témakörben már önállóan mozog (rajzol egy kb. kört két ponttal), én pedig nagy előrelépést tettem a kisvakond-béka-süni-nyuszi felismerhető ábrázolásában. Gyakran nézünk könyveket, lassacskán beindul a mese olvasás is.
Nagyon szereti a zenét (Borinál a nyenye megnevezés a zenét takarja), az autóban mindig szólnia kell. Szerencsére a kedvenc nursery rhymes cd mellé most már be tudtunk csempészni mást is. De az is jó, ha mi énekelünk. Emellett nagyon szereti ha mesélünk, értem ezalatt, hogy elmeséljük mi fog még történni/mi történt egy napon. Ilyenkor folyamatosan jön az "utána pédig", amihez természetesen eseményt kell kötni.
A bölcsi hosszú távon beválik, igaz volt egy visszaesős fázis, amikor reggel úgy jöttem el, hogy a gyerek azt üvöltötte, hogy anya-anya. Szóval a klasszikus, mindenki rémálma távozás. Az ok az egyik bölcsis társa volt, aki minden nap zokogott a bölcsiben és ezt Bori is átvette. Mostanra úgy tűnik megnyugodtak a kedélyek. 
Vannak furcsa nünükéi: utálja a szelet, utálja, ha naptejjel bekenjük, csak ő léphet rá a lábtörlőre (nekünk szigorúan tilos) és ordít, ha valaki a cuccaihoz nyúl.
Viszont tud nagyon kedves lenni és ha olyanja van, akkor szívesen átengedi a játékait. A nagyokhoz kifejezetten vonzódik, az a legnagyobb szerencse, ha van egy nagyobb kislány, aki szívesen játszik vele. Ilyenkor nekünk van egy szabadnapunk.
És változatlanul nagyon-nagyon apás!

2011. június 24., péntek

Barátnők

 Johanna és Bori

2011. június 21., kedd

Apja vágya

Az első női Forma 1-es pilóta:

2011. június 15., szerda

Címszavakban

  • Múlt hétvégén elmentünk Szigetszentmártonba, Gyurival gyerekkorunk közös színhelyére. Borit vagy a Dunából vagy a kerti gyerekmedencéből nem lehetett kihúzni, a nagyszülők kényeztették, mi addig szedtünk egy nagy adag cseresznyét (már kész is a lekvár). A nap végeredménye a majdnem 12 óra alvás, talán nem kell mondanom, hogy mennyire értékeltük mi is. Most hétvégén folyt. köv.
  • Beszokott a bölcsibe. És még szereti is.
  • Elkezdett tőmondatokat használni (pl. Apa énekel.)
  • A babakocsiban és az autóban énekelget magában.
  • Felfedezte, hogy másnak is van nagy hasa, tehát abban is van gyerek (na jó, ez utóbbira rá kellett vezetni, de azóta fix tudomány.)
  • Alvajáró. Legalábbis, amikor ma hajnalban be kellett hozzá mennem, akkor az ágya melletti kis szekrény ajtaja nyitva volt, az ágyában találtam egy tiszta textil pelust, az apja pedig tagadja, hogy ő lett volna.
  • Voltunk fodrásznál, íme kis hölgy portréja frufruval:

2011. június 9., csütörtök

Hidegfront, de lehet, hogy a dackorszak kezdete

Bori ma bemutatta eddigi élete legnagyobb hisztijét. Az ok komoly és súlyos volt; a hűvösebb idő miatt hosszú nadrágot adtam rá. Volt rugdosás, ordibálás, földre vetem magam, végül "levette" felkiáltással nadrág rángatás. Aztán nagy nehezen megnyugodott és másfél órát aludt a kanapén (ahol még soha), így:

A öltözködés amúgy is egyre neuralgikusabb pont, de a kánikulában elfogadható, hogy a kisgyerek egy szál pelenkában rohangáljon itthon. (Vagy abba sem, mert néha azt is leveszi. És akkor a szülő azért drukkolhat, hogy ne a kanapén, ágyon stb. kapja el az ihlet a Borit. Mert a bilin sosincs ihlet.)
Szóval mostanság egyre inkább van akarata, valószínűleg megspékelve kezdeti féltékenységgel a Juli miatt.

Viszont a bölcsi egyre jobban bejön, mindkettőnknek. Eddig négyszer voltunk, a harmadik alkalomtól már ott tudtam hagyni egyedül. Most tartunk két óra önálló bölcsizésnél, de láthatóan egyre jobban megy a dolog, úgyhogy remélem hamarosan eljutunk az önálló délelőttökig. Bori már tudja a bölcsis nénije és a többi gyerek nevét, játszik, eszik a többiekkel, szóval önállósodik.
Bölcsisek nézik a szelektív szemeteskocsit, nincs is ennél izgalmasabb!


2011. június 4., szombat

2011. május 31., kedd

22 hónap

Egy kicsi megkésve.
Azt hiszem a fő akciónk a bölcsi. Bár azért bölcsibe járásnak nevezni a dolgot nem lehet, Bori két délelőttöt fog ott tölteni. Itt van a szomszéd utcában - magán persze - van 4-5 gyerek, lehet játszani és minden nap angoloznak. (Az egyik három éves kisfiú már pl. tök szépen beszél, ahogy megjön az angolos néni, azonnal angolul kérdezgeti. Mondjuk nem csak ezért néztem ki ideális vőjelöltnek, nagyon jófej kissrác, amúgy is:)
Pénteken már megpróbálom Borit néhány órára magára hagyni. A hétfői délelőtt annyira jól sikerült, hogy 8-tól 10-ig nem is nézett rám. Néha hívogatott, de Anett, az óvónéni mindig megnyugtatta, én meg csöndben ültem az előszobában. 10-kor viszont volt egy nagy elfáradásból eredő anya nyakán lógós időszak, erre úgy gondolom érdemes visszamenni.
Bori szókincse bővül, mondatokba még nem áll össze, de a szavak szépen jönnek és nagyon sok mindent el tud velük magyarázni. Meglepő dolgokra emlékszik, meglepő dolgokon akad fenn (pl.: Gyuri reggel nem azonnal veszi fel a pólóját, erre szinte sírós hangon közli: apa, póló, nincs, felvesz).  A hozzánk érkezőkkel szigorúan közli, hogy "papucs", miközben mostanság nem bírjuk ráadni itthon a szandált. Sokat rajzol, sokat nézeget könyveket, keveset eszik (a védőnő szerint nincs ideje rá, mert annyi a dolga). Persze, ha édesség van, akkor mindjárt bármennyi belefér. Ma az anyai nagymamája sütött "palintát", erre mindjárt lecsúszott egy korai ebéd.
Önállóan csúszdázik, már nagy csúszdán is, elmélyülten homokozik, többször mondta már másnak, hogy "kérem" azt a bizonyos dolgot és rá lehetett venni egy "tessék" társaságában tárgyak átadására is. Halad a szocializáció rögös útján...


2011. május 18., szerda

Szülők szabadságon, Juli

Másodszorra és egy időre utoljára.
A sikeres januári franciaországi út után elhatároztuk, hogy mindenképpen beiktatunk még egy kettesben lazulást. Így aztán összevont névnapi-szülinapi ajándékokként kaptunk Kiniéktől Csödére két éjszakát. A falu az erdő szélén van, innen már nem megy tovább az út, teljes a csönd, madarak csiripelnek és ha az ember elmegy sétálni este, akkor a falu kutyája biztos mellé szegődik.
Ez kellett most nekünk; sok alvás, evés, olvasás, beszélgetés. Rendes kisgyerekek voltunk, aludtunk délután is, akkorákat ettünk, mint már régen nem, olvastunk a panzió kertjében, egy napra voltunk bicajunk is, úgyhogy bicajoztunk is egy nagyot. Na jó, ez olyan kismama tempóban értendő, az átlag sebességünk 10 km/óra volt.
Az Őrség gyönyörű, a csárdákban jól főznek, szép időnk volt, szóval teljesen kipihenve értünk haza.  Aztán hétfő este még megtetéztük a lazulást egy hangversennyel, Mitsuko Utchida játszott Schuberteket a MüPában.
Így:

Plusz, jövő hétfőn is hangversenyre megyünk, Hommage a Ligeti koncertre, mint minden évben.

És akkor még egy kicsit a kisebbik gyerekről. Múlt héten voltunk ultrahangon, akkor 700 gramm volt, (24. hét) mindene rendben és iszonyú szemérmes. Eddig minden egyes ultrahangon nagy bújkálást tartott, az arcát alig mutatta, hátat fordít ahányszor közelítenek felé. Azt én is érzem, hogy sokat mocorog - persze fogalmam sincs, hogy a Borihoz képest ez több, kevesebb vagy ugyanannyi -, a hétfői hangversenyen nagy táncolást tartott. Aludni azonban még nagyon jól lehet tőle. (Más kiskorú illetőre szoktunk reggelente ébredni:)

2011. május 4., szerda

21 hónap, másodszorra

Az az igazság, hogy egy-két dolog kimaradt a múltkori beszámolóból, plusz jöttek új feature-ök, szóval megérett az újabb poszt.
Kimaradt, hogy bizonyos színeket már felismer, adekvát helyzetekben mondja a nevüket; piros, kék, lila, barna.
Emellett már van egy kis matektudása is, ha valamiből kettőt lát, akkor megjegyzi, hogy kettő. (Erre mondta Rike, hogy van egy lányunk fiú szoftverrel. Remélem ezen a téren ez így marad és matekból jobb lesz, mint az anyja!)
Vannak vicces nyelvi jelenségei: a szó eleji "v"-t nem tudja kimondani, így született a nakond és a nonat. A szó eleji "s" helyett "h"-t használ ld. hárkány, míg pl. az esik szó jól hangzik el.
Elkezdett szerepjátékot játszani. A kedvenc macija mellé Húsvét óta van egy kedvenc plüssnyuszi, ők szinte mindenhova jönnek velünk. Kapnak a reggeliből, ebédből, Bori megitatja őket, együtt táncolnak, rajzolnak, ha könyvet olvasunk, akkor velünk nézik a képeket. Adnak egymásnak puszit, nekem, Gyurinak is, és pár napja Borival simogatják a hasamat és Juli is kap puszit.
Ez amúgy is egy nagy kérdés, hogy mit fog szólni Bori a kistesóhoz. Az első feldolgozási fázison azt hiszem túl vagyunk, átköltözött az új ágyába, a "hol van a Juli" kérdésre megmutatja, megsimogatja. Sokat mesélek neki, hogy mi lesz, ha megjön a Juli. Viszont attól totál kiborul és sír, ha akár a legjobban szeretett Johanna barátnője beül az ölembe. Remélem a maci-nyuszi duó ezen majd tud enyhíteni.
És végül, két napja elkezdte mondani, ha fáradt; közli, hogy álmos. Ma ez oda jutott, hogy a bevásárlás után bevonult az ágyába, itt játszottunk, majd délben elhangzott az álmos szó. Mondtam neki, hogy jó, gyorsan kiteregetek, megmelegítem az ebéd és ehetünk. Mire három perccel később bementem, már húzta a lóbőrt.

2011. április 28., csütörtök

21 hónap (egy kicsit késve)

Tegnap voltunk gyerekorvosnál, úgyhogy kezdve a pontos paraméterekkel:  Bori 85 cm, 11 kg és 16 fog boldog tulajdonosa.
Ínyenc, mint ezt már megírtam. A csirkemáj pástétom mellé bejött a kaviár és a medvehagymás pesto. A tápszer korszak lezárult, elkezdődött a kakaó éra. És nagy kedvence a "tujika" - pöttyös túró rudi becézett formája - amiből maximum napi egyet kap, viszont a szót naponta sokszor-sokszor, elhaló hangon ismételgeti.

Változatlanul nagyon szeret könyveket nézegetni, lett kedvenc babája (egy maci), van kedvenc mesefilmje (nakond=kisvakond). Egyre többet beszél, ezek még inkább szavak, de már sok mindent kifejez vele. (Tegnap a gyerekorvos nagyon megdicsérte, hogy szép tisztán beszél. Én meg kihúztam magam.) Nagyon szereti a zenét, Húsvét tiszteletére Bach h-moll miséjét hallgattuk, mint kiderült, arra is lehet táncolni.
A babakocsit lassacskán díszként hurcoljuk magunkkal, egyre több helyre inkább gyalog jön. Csak persze sosem tudni, hogy mikor unja meg és kéredzkedik be a kocsiba...
Kiniék húsvéti látogatásával kitört a Kini-láz, amíg itt volt vele kell rajzolni, őt kellett megkeresni, hogy megvan-e és jön-e velünk. Amióta hazautaztak, azóta Bori sokat emlegeti. És folyamatosan tart a Petra-láz. Ha jön hozzánk Petra, akkor én. kb. bármit csinálhatok, ők ketten jól megvannak.
Változatlanul nagyon szereti a bicajozást, az ülésében ugrál, miközben megyünk valahová és szereti, ha menet közben a család fogja egymás kezét (ez csak széles utakon működik, ugye.)
Már megmutatja, hogy a tesója, megsimogatja a hasamat, ad rá puszit. Persze nagy kérdés, hogy mi lesz, amikor hirtelen beköltözik a szobájába...

2011. április 19., kedd

Családi képek

Két hete Kikasz csinált rólunk képeket, úgyhogy véletlenül mindhármunkról van fénykép. Itt vannak.

2011. április 16., szombat

Családilag terhes

Gyuri kívánós lett. És két napja hirtelen vett egy tábla csokit is, csak úgy. (Amióta ismerem ilyet sose csinált.)
Bori rákapott a  patikai - gyógynövényekből - terhesek számára kikevert teára.
Én meg növesztem a hasamat.

2011. április 14., csütörtök

Lány

Két ultrahang és egy kromoszómavizsgálat alapján. Ennél biztosabb már nem lehet.

2011. április 12., kedd

Kapcsolatom a kombinált teszttel

A kisebbik gyerekről mostanság nem sok szó esett és ez nem azért volt, mert a második terhesség már nem olyan izgalmas. Sőt.
Elöljáróban a lényeg: a kicsi jól van és egészséges!
De az eddig vezető elmúlt kb. hat hét tele volt aggódással. A címben jelzett kombinált tesztet a 12. terhességi hét környékén csinálják és a Down kór kockázatát vizsgálja. A kombinált teszttel Bori kapcsán se voltam valami jóban, épphogy átcsúsztunk a negatív kategóriába, az orvos tovább is vizsgáltatott, mert nem tartotta igazán meggyőzőnek az eredményt. Úgyhogy a tesztre igencsak rettegve mentem, hogy mi lesz most. Mivel elmúltam 35, az amniócentézis (magzatvízmintavétel) lehetősége erősen a levegőben lógott. Aztán amikor megkaptam a "súlyos kockázat" feliratú teszt eredményt, végképp kiborultam. 
Jött három hét várakozás, amíg el lehetett menni az aminócentézisre. Addig volt időm bőgni, aggódni és megpróbálni felkészülni, hogy mi van, ha nem egészséges; mi kell egy Downos gyereknek, miben más stb. Azért írtam egyes szám első személyben, mert mindezek rám voltak jellemzőek, Gyuri az első perctől azt mondta, hogy a gyerek egészséges, a teszt meg hülyeség, nálam sose ad jó eredményt.
Aztán eljött a várva várt vizsgálat ideje, előtte volt ultrahang. Itt nagyon bíztattak az orvosok, hogy az ultrahangos mérések szerint egészséges. Aztán azért hasba szúrtak. 
Utána megint három hét várakozás az eredményre. Két hét után az orvos azzal bíztatott, hogy ha eddig nem szóltak, hogy baj lenne, akkor valószínűleg nincs is. Ma pedig azzal hívott fel, hogy ő már tutira tudja, hogy minden rendben. Úgyhogy most jön a terhesség lazulós része.
Mindekozben a kisgyerek szépen növeget, egyre többször érzem, hogy mozog, már Gyuri is érezte, szóval minden ok.
Ja, az elmúlt majdnem hat hét csúcspontja az aminócentézis utáni két nap volt, amikor feküdnöm kellett. Úgyhogy felköltöztem az szüleimhez, apa körülugrált, terülj-terülj asztalkám volt, olvastam és aludtam egy csomót, mondhatnánk már ezért megérte.

2011. április 8., péntek

Zenei melléklet

Már egyszer régen rajongtam a Zubolyról, ma fedeztem fel, hogy megint nagyot alkottak.
Volt eredetileg ez a szám,


amiből lett ez a népdal,


ők meg ezt csinálták vele:)

2011. április 5., kedd

Evés

Ez egy nagyobb lélegzetvételű téma lehetne, de annyira nem érdekes, hogy hogyan (mostanság hogyan nem) eszik a gyerek. Elég annyi, hogy ha főzök paradicsomszószt és tésztát, akkor minden rendben, ha nem, akkor erősen kétesélyes az ebéd elfogyasztása. A kétesélyes túlzás, őszintén; ilyenkor inkább nem eszik.
Ma, magamnak, sóskát főztem, hogy ne egyem el Bori paradicsomos tésztáját. Bori azonnal feltelepedett a konyhapultra, kért egy fakanalat és buzgón kavarta a főzeléket. Amikor elkészült és megkóstoltam, akkor "együ" kijelentéssel elvette a kiskanalat és a lábosból elkezdte enni a sóskát. Egy idő múlva adtam neki tányért, majd pár perc múlva rám mutatott, hogy "ebíd", úgyhogy letelepedtünk és megebédeltünk.


2011. április 3., vasárnap

Szezonnyitó

Megvolt az év első bicajozása egy nagyon-nagyon náthás gyerekkel.



2011. március 31., csütörtök

Titokgyerek

Van ez a Bori, aki - eddigi tapasztalatink szerint - nem egy könnyen alkalmazkodó típus. Ha valami kialakult, akkor jó, ha úgy is marad. Utazóágyban pl. nem alszik, csak ha családilag megyünk valahova együtt aludni. De nagyszülőknél abszolút nem hajlandó.
A hétvégén megvettük neki a nagylány ágyat, gondolván, hogy van jó pár hónap megbarátkozni az új helyzettel, nézegetni az ágyat, belemászni, megbeszélni, hogy ez lesz a Borié stb. Begyűjtöttük az átszoktatós tapasztalatokat, majd tegnap Gyuri összerakta az ágyat, ma reggel pedig átrendeztük a szobát. A rácsos ágy, biztos pontként, a helyén maradt, az új ágy került oda, ahova majd a rácsost szánjuk.
Délelőtt  akkora volt az érdeklődés, hogy betettük a matracát is, odavittük az alvós babákat. Bori  pillanatokat alatt felmászott, jött-ment az ágyban, nagyon tetszett neki. Ezek után arra jutottunk, hogy felpörgetjük az eseményeket és megpróbáljuk már a ma délutáni alvást az új ágyban, a szoba másik pontján.
Úgyhogy ebéd után Borit betettem a nagylány ágyba, ahol szó nélkül lefeküdt és elaludt. Szóval, titokgyerek.

2011. március 27., vasárnap

20 hónap

Bori hirtelen nagy lett. Egyre többször egyedül közlekedik felfelé a lépcsőn (ha meg akarom fogni a kezét, akkor határozott "együ" kijelentéssel eltolja), motorozik az utcán (ez azért még lassabban megy, mint amikor sétál)
ma kirándult a Pilisben, egyre kevésbé fél a kutyáktól (a rajongás korábban addig tartott, amíg egy méteres körzetben ténylegesen meg nem jelent egy eb), megszerette az autózást, kapott nagylány ágyat (még nincs összeszerelve)

(Ágyvásárláskor az IKEA-ban beköltözött egy szekrénybe)
és egyre kevesebb alvással beéri. Ez utóbbi ránk nézve elég sajnálatos, mert hatkor, bármi is van, felkel. Emlékszem, Karácsonykor a fél hetes ébredéseken voltam kiakadva, most meg mit nem adnék érte. Szóval éjszaka 10 óra, nappal 2-3 óra a penzum a többi aktívan telik. 
Evés ügyben nem vagyunk ennyire sikeresek, mostanság nem nagy evő őkelme. Legalábbis a nap elején szinte semmit nem eszik, aztán a délutáni alvás után rákapcsol. 
Egyre többet beszél, ma a kirándulásra hazafele azzal lepett meg minket, hogy az autóban egyszercsak ezt hallottuk hátul: kettő-három-négy-öt-hat. 

2011. március 8., kedd

Ínyenc

Bori nem eszi a májkrémet. Néha veszek a piacon, mert mi szeretjük, de egy udvarias "nem"-mel kihagyja a lehetőséget. 
Szombaton viszont csináltam, olasz recept alapján, csirkemájból pástétomot. Na ki az, aki azóta napi két szelet kenyeret eszik meg pástétommal? 
Szóval, nem válogatós, hanem ínyenc, hogy a nagypapáját idézzem.

2011. február 26., szombat

Gyerekek

Bori ma 19 hónapos.
A hónap újdonságai az új szavak, ezeket már nem írogatom ide, annyi van belőlük. Megvan az első mondat is: "Iiilesz bete". Ilesz és Johanna valóban betegek voltak, kb. két hete, de Bori ezt azóta is emlegeti, napjában úgy nyolcvanszor. Ilyenkor mindig tisztázzuk, hogy már meggyógyultak és egészségesek, de ezeket sokkal nehezebb kimondani, mint, hogy beteg, úgyhogy Bori marad ennél.
Nagyon-nagyon apás, ha kettesben játszanak Gyurival és én megjelenek a szobában, akkor egy-két határozott "nem" kíséretében kiparancsol. Ez hol vicces, hol rosszul esik, attól függően, milyen hangulatom van. 
Szerencsére nagyon jóban van a nagyszülőkkel, bármikor itthon lehet hagyni (ez az én német óráim miatt amúgy is szükséges), jókat játszik velük, már attól teljesen lelkes, ha megérkeznek.

És: szeptember elejére lesz egy új családtagunk, róla a héten ez a kép készült (kivételesen nem Gyuri fotózott:)

2011. február 21., hétfő

Csajszi

Úgy tűnik bizonyos dolgok tényleg genetikusan kódoltak. Mostanság szembesülünk például a rózsaszín  rajongással. Pedig Bori környezetében nincs sok rózsaszín; se a ruhái, se a kismotorja, se a babái babakocsija.  (Van egy rózsaszín polipja és két babája rózsaszín ruhában. De ezek száma a játékok sokaságához képest elenyésző.)
És mégis, egyszer csak kitört. Ha egy rózsaszín és egy zöld szandál között kell választani, a rózsaszínt húzza fel. Az Ikeában tegnap a rózsaszín dobozt választotta (kellett egy új pakoló doboz), az itthon levő négy pár vendégpapucs közül mindig a rózsaszínt hozza, hogy adjuk rá.
Emellett ma manikűröztetett. Délután elővettem a körömreszelőt (saját használatra), mire rögtön közölte, hogy Boji. Átadtam neki, de egyből visszaadta és nyújtotta az ujjat. Azokat az ujjait, amelyeken a körmöt levágni amúgy két emberes feladat (apja szórakoztatja, én sutyiban vágom). Majd perceken át üldögélt és hagyta, hogy reszelgessem.
(Sapka színe?)

Ma pedig nagy rajongója, a már többször emlegetett zöldséges, ismét bebizonyította lovagiasságát. Múlt csütörtökön a piacon elhagytuk a két rózsaszín baba közül az egyiket. Kétszer végigmentünk újra a megtett utunkon, megkérdeztem a takarítókat, hogy nem látták-e. Semmi. Bori többször emlegette a "baba"-t, de szomorúan ennyiben maradtunk. Ma délután megyek a zöldségeshez, mire megkérdezi, hogy nem hiányzik-e valami. Merthogy ő látta, hogy ez a Bori babája, megtalálta egy másik zöldségesnél és megőrizte nekünk. Borinak van egy látható őrangyala.



2011. február 6., vasárnap

Budapest-Pontorson

Hát megtartottuk az első szülői szabadságot! Ha röviden kellene összefoglalnom, akkor minden bizonytalankodónak csak javasolni tudom.
Négy napra léptünk le, a célállomás Pontorson volt (Mont-Saint-Micheltől 9 km-re fekvő városka), innen költöztettük haza jó barátainkat, akik amúgy Bori keresztszülei. Ennél messzebbre kocsival már nem nagyon lehet menni, azt hiszem. 1950 km, odafele kettesben 19 óra alatt tettük meg az utat, kb. úgy, hogy Németországban ki sem szálltunk (egy dugóban cseréltünk helyet). Azt azért leírom, hogy egy Fiat Ducatóval mentünk, ez csak azért említem meg, mert az életben nem vezettem még furgont. Eddig. (Egyébként azt hiszem előzetesen jobban ráparáztam a dologra, egyáltalán nem bonyolult. Legalábbis autópályán.)
Másnap sokáig aludtunk, ennek előnyeit azt hiszem nem kell ecsetelni. Aztán felkerekedtünk és megnéztük Mont-Saint-Michelt. Ami nagyon szép, iszonyú látványos, de a legerősebb emlékünk minden bizonnyal a nulla-mínusz egy fokban folyamatosan fújó tengeri szél marad. Gyuri azért lelkesen fényképezett, én sétálgattam és mindketten fáztunk. Végigjártuk az apátságot, csatlakoztunk egy japán csoporthoz, akiknek egy francia nő angolul magyarázott, amit a csoportvezető tolmácsolt japánra.
Ebédre csatlakozott hozzánk Kriszta és Totya is, a Monton ettünk galette-et (hagyományos helyi sós palacsinta) és crepe-t (ez meg az édes francia palacsinta). Valamiért az étterem úgy érezte, hogy igazodniuk kell a kinti hőmérséklethez, úgyhogy itt is fáztunk egy kicsit. De azért nagyon jót ettünk!

Késő délután Totyáék kocsijával átugrottunk St. Maloba. Nekem erről a városról  egy francia film alapján nagyjából annyi elképzelésem volt, hogy van egy nagy strandja. Az is van neki, meg persze egy szép régi városrésze, amelyiket városfal vesz körül. A városfal tetején végig lehet sétálni, egyik oldalon a tenger, másikon a városmag, gyönyörű  a látvány mindkét oldalon.
(St. Malo strandja a városfal tövéből)

Aztán este a fiúk megkezdték az utazásunk célját, azaz elkezdték bepakolni a furgont. 
Reggel elrobogtunk Dol de Bretagne-ba, Szabit begyűjteni a vasútállomáson. Még az érkezése előtt beszaladtunk a helyi XIII. századi gótikus katedrálisba, illetve megnéztük a közelben álló menhírt, nehogy kultúra nélkül maradjunk. 
Aztán jött a pakolás, ami olyan gyorsan haladt, hogy délután mi meg egyszer átugrottunk St. Maloba. Körbe jártuk a városfalat és megnéztük, hogy a franciák mekkora szélben sétáltatják a gyerekeiket. Igaz, második nap már minket is kevésbé rázott meg a folyamatosan fújó szél (egy jó nagy csokis palacsintával azért megmelegítettük a gyomrunkat.) Este pedig Kriszta fantasztikus rákot sütött, úgyhogy üldögéltünk, rákokat bontogattunk és ettünk baguette-tel, és élveztük az életet.
Aztán negyedik nap hazajöttünk, újra 1950 km, nem részletezem. Négy nap alatt kétszer, elég sok. 
Összességében viszont nagyon jó volt kettesben lenni, magunk örömére programokat csinálni és nem igazodni egy szívünk csücske másfél éveshez. 

Aki mindeközben nagyon jól elvolt itthon. Anyu itt lakott vele, minden nap számos nagyszülő szórakoztatta, jókat evett és aludt, jókedvű volt (dokumentálva itt), hétfő reggel minket is örömmel fogadott, nem volt semmi sértődés. Úgyhogy mindenki jól érezte magát, kell ilyen máskor is!

2011. január 26., szerda

Kininek

Másfél év

Bori ma másfél éves.
Azt hiszem a legnagyobb újdonság, hogy a hogy hívnak/mi a neved kérdésre egyértelmű a válasz: Boji. Az az igazság, annyira helyesen mondja, hogy az ember napjában többször is szívesen megkérdezi, csak, hogy hallhassa a választ.
Emellett fixen megy az apa, anya (anyi), mama a nagymamákra, nagypapákra inkább az apa és Petra unokatesónak a Pepja, néha Papi.
Egyre többet jön-megy, tegnap egy órát sétáltunk a kezdődő hóesésben és persze nem jutottunk el a piacig. Ma galád módon fél óra után bepateroltam a babakocsiba, jól meg is sértődött. De legalább bevásároltunk. És a kedvenc zöldségese is udvarolt neki, úgyhogy talán az összkép inkább pozitív.
Változatlanul nagyon szereti a könyveket, egyedül is hosszasan elnézgeti őket, nagyon szeret rajzolni, bár leginkább azt élvezi, ha neki rajzolnak és adogathatja a ceruzákat, zsírkrétákat.
Elkezdett katicázni, ami a kismotornál kicsit kisebb, négy keréken guruló katicát jelent. Rá tud ülni, hajtja, a leszálláshoz viszont segítséget kér.
Gyuri beüzemelte neki a diavetítőt. Ebben még nem a filmnézést élvezi, hanem, hogy a diavetítő gombját csavargatva mennek a képek. De majd eljön a nézelődés ideje is.
Így állunk most. Holnap nagy, négy napos újdonság indul, mert a szülők lelépnek és Bori itthon marad négy lelkes, szórakoztatásra felkészült nagyszülővel (írtam nekik három oldalas Bori manuált). Már készítem fel egy ideje, hogy elutazunk, ő pedig itthon marad. Hétfőn majd beszámolok róla, hogy sikerült a négy nagylány nap, meg persze a mi utunk.

2011. január 25., kedd

Goethe

Nem a Johann Wolfgang, hanem az Institut. (Bár ez utóbbi valószínűleg az előbbiről kapta a nevét.)
Szóval, elkezdtem intézményes keretek között németül tanulni. Nagyszabású terveim között szerepel egy középfokú nyelvvizsga is a nyár elején, majd meglátjuk.
Hetente kétszer járok, kora délután, Bori alvásidejében lépek le és nagymamai szórakoztatás közepén érek haza. Van egy jó tanárom és egy jó csoportom. Az első sokk (miszerint mindenki gimnazista, illetve az egyik lány megkérdezte, hogy tegezhet-e) gyorsan oldódott. Egyrészt mert végül csak a csoport fele gimnazista, másrészt mert amilyen kicsit ez a város, rögtön lehet találni közös pontokat. Így pl. egy lánnyal arra jöttünk rá, hogy mindketten a Szépműben vagyunk önkéntesek, egy fiúval pedig rögtön találtunk közös ismerőst.
Az itthoni szabadidőm erősen megcsappant, leckét is kell írni, ugye. Ettől függetlenül nagyon élvezem a diák létet, apa jön még egyszer a héten egy kisebb magánórát tartani auf Deutsch, szóval nagy léptekkel haladok. Bori is belevágott a nyelvtanulásban; a "Wo ist dein Kopf?" kérdésre lelkesen mutatja a fejét.



2011. január 9., vasárnap

Iszonyatos lemaradásban

Voltak ugye az ünnepek, Bori 17 hónapos volt, most meg már új év van, mindenféle újdonságokkal.
Szóval.
A Karácsony nagyon jól telt, tele volt családozással, három helyszínen (nálunk, illetve a két nagyszülői rezidencián). A két ünnep között aztán jöttek további családozások, megnéztük a már nem is újszülött Brúnót (szegről végről rokon), Bori sokat keresztszülőzött, mert itthon voltak, sokat svájci nagynénizett, nagybácsizott, mert ők is itthon voltak. Aztán ebbe az időszakba még belefértek barátok és az unokatesóink is, de őket már nem sorolom fel, mert így is hosszú a lista.
Aztán elmentünk négy napra szilveszterezni további 20 gyerekkel és szüleikkel, hogy kipihenjük az ünnepek fáradalmait. Ez sikerült, mi nagyon jól éreztük magunkat és még nagyokat is aludtunk. A velünk (vagyis Borival) egy napirenden lévőkkel tudtunk közösen enni, volt egy játékkuckó kiskorúaknak, itt is tutira lehetett találkozni a többi gyerekkel. Szilveszterkor mi egy picit táncoltunk, Bori pedig nagyon bátran átaludta a tűzijátékot.

Karácsony másnapján lett Bori 17 hónapos. Ezzel belépett a nagylány korba és ennek jelenként abbahagyta a reggeli tápszer ivást. Ezzel elsőre engem kissé a kétségbeesésbe taszított, mert hogy ki kell találnom még egy étkezést annak a gyereknek, aki nem eszik gyümölcsöt. Az all-time kedvenc a tojás lett, feldolgozási formája bármi lehet, de tény, hogy a rántotta mindent visz. Aztán a héten bevállaltuk a tejet is; piacon vett felforralós fajta, szóval igazi tej. Ez is bejött, mehet bele corn flakes is. Szóval Bori továbbra sem fog éhen halni.
És a nagylányság jeleként tegnap hazaballagott (kocogott) az Allee-ból. (Kb. 10 perc sétára levő bevásárlóközpont. Nagy kedvencünk így télen, főleg a Libri gyerek részlege, ahol le is lehet telepedni és könyveket nézegetni.)