Lilypie Third Birthday tickers

2010. október 26., kedd

Andris keresztelője, Bori 15 hónapos

Szombaton megvolt a múltkori posztban beharangozott keresztelő. Ezzel Bori Andris másodunokatesója lett a család legújabb és legkisebb kereszténye, az ezzel járó megpróbáltatásokat (krizma kenése, szenteltvíz öntése) hősiesen és mosolyogva viselte. A pap meg is dicsérte, hogy micsoda egy stramm férfiember. (A vele együtt keresztelt kislány nem kapott dicséretet, pedig szerintem megérdemelte volna, ugyanis a saját egész keresztelési szertartását végig aludta). A templomban dermesztő hideg volt, erre szerencsére fel voltunk készülve, Bori nagykabátban járkált fel-alá, mindig a legérdekesebb események közelében. 
Aztán kijöttünk a templomból és kicsit felmelegedtünk a Napon, majd elvonultunk a nagy családi traktára. Itt komoly mennyiségeket fogyasztottunk, beszélgettünk és megfázattuk Borit. A jó idő tiszteletére ugyanis nyitva volt a terasz ajtó, Bori magasságban a szobában is hűvös volt, a kisasszony pedig még ki is ballagott a teraszra, szóval a lehetőség adott volt. Azóta már T. szülei is elkapták, szóval minden OK (vagy, mindenki KO).

Ma pedig 15 hónapos lett, úgyhogy itt az összefoglaló:
A hónap híre a járás, amire már olyan régóta vártunk. Bori ezt későn kezdte, igaz, mire elkezdte, fejben már magas szintre fejlesztette a tudást és hirtelen, azonnal hosszú távokra állt át a kétlábas létre. Ezzel a korábbi hisztik is megszűntek, ahogy apu megjósolta, összeért a "mitakarokcsinálni" és a "mitistudokténylegesencsinálni".
Szóval most van egy nagyon helyes, kiegyensúlyozott, jövő-menő gyerekünk. Nagyon édes korban van, zabálnivalónak mondanám, ha ez nem lenne giccses. Nagyon szereti a könyveit nézegetni, zenét hallgatni (a head, shoulders, knees and toes dalt ha meghallja, megfogja a fejét:) eljátszik egyedül, de nagyon szereti, ha foglalkoznak vele. Szétpakol mindent és nagy kedvence az esti fürdés, ahol a fürdőkádba már alig fér be a kismillió játékától. De ha egy is hiányzik, azt szóvá teszi. Változatlanul apás, nagyon jól elvan minden nagyszülőjével, a nagy kedvence azonban Petra unokatesója. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése