Nagy túra

Tegnap Borival kettesben kivonatoztunk Gödöllőre, meglátogatni Csutiékat. Előzetesen kicsit féltem, hogy fog elsülni, de szerencsére minden klappolt. Bori odafele vidáman nézelődött és rikoltozott (a kabátomat leterítettem két ülésre és onnan szemlélte a világot), hazafele aludt. Gödöllőn sétáltunk egy nagyot Csutival és Lucával, aztán Luca játszott Borival (felügyelet mellett, mert néha túl apró játékokat akart neki adni, és kicsit csodálkozva nézte, hogy Bori mindent a szájába tesz. Hiába, a három évesek már nagyok.), mi pedig tudtunk  beszélgetni. 

Ez nagyon jól esett, mert a kedd nem az én napom volt. Akkor voltunk gyerekorvosnál hét hónapos kontrollon, ahol kiderült, hogy 1. Bori bőre kicsit ekcémás, 2. egy hónap alatt semmit sem hízott. Ez utóbbi nem volt meglepő, mivel egy ideje szinte semmit szilárdat nem volt hajlandó enni. Kapott tápszert, én meg beparáztam, hogy elfogy a gyerek. Szüleim segítségével tegnap délután eljött hozzánk egy gyerekorvos néni, aki megnézte a Borit, adott jótanácsokat az evéssel kapcsolatban és általában megnyugtatott. Az egyik nagy tanácsa az etetőszék beüzemelése volt (ezt nem mertük eddig használni, mert Bori még nem ül). Ez bejött, vigan üldögél bekötve, én pedig csempészem a szájába a falatokat. Remélem hamarosan fellendül a fogyasztás!
A tegnapi túra kapcsán megtanultam egy új dolgot a tömegközlekedési eszközök utazóközönségéről. Amennyire senki nem adja át a terhes nőknek a helyet, annyira sokan ugranak fel, ha a gyereket kenguruban viszed. Csak épp fordítva jobb lett volna, terhesen sokkal szívesebben ültem volna le, mint most. A nap mondása egy nénihez fűzödik, aki - miután udvariasan visszautasítottam, hogy leüljünk - ezt mondta: "Nem maga miatt, hanem a gyerek miatt. Mert ha a busz hirtelen fékez egyet, valaki ráesik és palacsintává lapítja." Az utastársak szolid mosolyai mellett mondtam neki, hogy köszönöm a bíztatását...