Lilypie Third Birthday tickers

2009. november 2., hétfő

Sűrű hétvége

Már megint sikerült egy sűrű hétvégét összehoznunk, de már tudjuk, hogy Bori (is) ezt szereti. 
Szombaton megint vendégséget tartottunk, Éváék jöttek a két gyerekkel. Éva volt az én első főnököm, nála voltam ügyvédjelölt, a szakmai alapjaimat neki köszönhetem. És sose szeretette, ha főnöknek tartottam:) Mára már barátság köt össze minket, bár szakmai kérdésekben még mindig szoktam hozzá fordulni. Zsolt a nőgyógyászom, neki köszönhetjük, hogy Bori meg én is egészségesek vagyunk. A döntő pillanatban ő szólt, hogy mérjem már a vérnyomásomat, mert toxémiás lehetek. És milyen igaza volt. Borit kb. 30 óra múlva ki is kellett kapni. A gyerekek; Hanna  5 és fél éves múlt, Olivér meg 8 hónapos. A hétvége mondása Hannához kötődik, akivel álldogáltunk a Bori járókája felett és nézegettük, hogy mit csinál. Hanna megállapította, hogy édes,  én meg mondtam neki, hogy 3 hónapos. Mire Hanna: "Az enyém 8 hónapos". Olivérre úgy is tekint, mint gyömöszölnivaló kisgyerekére (Olivér ezt nagyon élvezi, így ránézésre), bár a Borit is lelkesen abajgatta. A gyerekcsapat mellett azért tudtunk egy jót beszélgetni.


Vasárnap elvándoroltunk a Bosnyák téri templomba, nekünk itt van a kedvenc (okos, emberséges) papunk. Ide is írom a nevét, akit érdekel egy nagyon jó katolikus pap: Bárány Béla.
Aztán a Bori egyetlen dédnagymamájának volt a 85. születésnapi családi felköszöntése, 

ahol mindenki lelkesen játszott a Borival. Itt van két kép az unokatesókkal:

Bálinttal

Petrussal
Aztán ebéd után mi megnéztük a utolsó F1 futamot, közben Bori sétált egyet a nagymamájával és Petrával. Miután hazajöttünk, levezetésképpen, átmentünk a szembe szomszéd nénihez szomszédolni, nehogy már a Bori unatkozzon:)

1 megjegyzés:

  1. Lord Vader :)
    Szerintem ideje lenne minimum raftingolni menni, de talan inkabb canyoningra. Nehogy mar a Bori unatkozzon... ;)

    VálaszTörlés