Nyolc hónap

Amennyire Bori hét hónapos korában le voltam törve, mint a bili füle, annyival lett könnyebb mostanra az élet (hogy ilyen jó kis képzavarral éljek).

Beindult a szilárd étel evés, sinlac pép hathatós segítségével. Innen már egész szépen tovább(/vissza) lépett a gyümölcsök, főzelékek csodálatos világába. Úgyhogy a havi orvosi vizsgálaton kiderült, hogy hízott (most 7700 g, szóval attól nem kellett volna aggódnom, hogy elfogy). A gyerekorvos megkérdezte, hogy milyenek az éjszakáink, mondtam, hogy a kajapara miatt még etetem éjszaka, így nem olyan jók. Erre mondta, hogy a Bori már nagylány, úgyhogy le lehet szoktatni. Ez lett a hónap nagy élménye, mert ez teljesen zökkenőmentesen sikerült. Sőt, most tovább is alszik reggelente, ma majdnem negyed nyolckor keltünk, elég laza volt:)

A négykézlábon járás nagyon megy (nekem a takarítás kevésbé, úgyhogy a gyerek sokszor úgy fest, mint egy portörlőrongy), pillanatnyilag nagy készülődések zajlanak ülés témában. Úgy tűnik közel a megoldás, ami azért lesz nagyon jó, mert akkor beindulhatnak a családi bicajozások. Már nagyon várjuk!

Végre!

Itt a tavasz! Tegnap óta nem kell Borira anorákot adni, csak lazán tréningbe bújik és már megy is a kocsiba. Amit sokkal jobban is élvez, amióta tud mozogni. Én pedig már nem sárga irigységgel nézem Zsuzsáék tel avivi képeit, hanem már majdnem megértően bólogatok, hogy igen-igen, nálunk is pont ilyen a helyzet. (Azért persze még nem, de közeledünk.)

Amúgy zajlanak a szorgos hétköznapok, Bori közlekedik a lakásban, gyakorolja az evést,

és általában élvezi az életet. (Néha nem, olyankor ennek hangot is ad.)

Vasárnap kipróbáltuk a három gyerekes családmodellt, Bori unokatesói, Petra és Bálint jöttek mézeskalácsot sütni Húsvétra. Szombaton mindent előkészítettem a mézeskalácshoz, készen volt az ebéd is, tudtunk a feladatra koncentrálni. Amit a gyerekek lelkesen csináltak, nekem annyi jutott, hogy a tepsit kivegyem-betegyem a sütőbe/ből. Gyuri megsétáltatta Borit, aki a séta után lelkesen vádorolt a lakásban.

A flott szervezés ellenére a nap végén megállapítottuk, hogy három gyerek nagyon komoly, minden tiszteletem a három gyereket nevelő  barátainké!

A fejlődés üteme

Bori hétfő délelőtt néhány bizonytalan lépést tett négykézláb, estére már meg tudott tenni néhány métert, igaz, esetenként lefeküdt pihenni. Tegnapra már bebarangolta a fél lakást (olyan 40-45 nm-t), pakolta a cd tokokat,  elkezdte tépkedni a növények levelét. Mi meg csak lesünk.

Tegnap este végre szereztünk az ebay-n egy hintát neki, úgyhogy beindul a hintázás itthon is:

Közben Zoey Bartletet elrabolták, az elnök átmentileg átadta a hatalmat a házelnöknek, én pedig meg vagyok lőve, mert Leventéék síelnek és az ötödik évadot leghamarabb jövő héten kapom kölcsön. (Akinek az előbbi mondat kínaiul hangzott, megoldás itt.)

Party time

Ez volt az a hétvége, amikor szombaton és vasárnap este is programoztunk.

Rike megjött hat hetes svédországi számüzetéséből, ennek örömére szombat este tartott beszámolót. Kini és Andris is itthon voltak a hétvégén, Kini jött hozzánk szombat este a vasárnapi ebédhez sütit csinálni. Ezért megosztottuk erőinket, Gyuri vállalta a sörözés fáradságos munkáját, mi pedig Kinivel beálltunk a konyhába. Namármost, a Szántó lányok arról ismertek, hogy szeretnek főzni. Valamelyest tudunk is. A vasárnapi családi ebéd desszertje egy főzős kakaós süti volt, pofonegyszerű, nem lehet ezt elrontani. Nekünk sikerült. (Legalább az íze jó volt:)

Vasárnap aztán nagycsaládi ebéd, apu névnapja,

(Ünnepelt és unokája)

óriási evészet, zürichi/budapesti hírek begyűjtése, zürichi rokonok és unokahúg közös játszásai, és általában az élet megbeszélése.

Este pedig Kini-Andris tiszteletére baráti közös vacsi a Pink Cadillacben. Igen, tudtunk újra enni. (Igaz, ma viszont nem reggeliztünk.)

Bori a hétvége forgatagában agyban szépen összerakta a négykézlábon közlekedés művészetét. A gyakorlati kivitelezés még nagy nyögések és bizonytalan dülöngélések között zajlik, de pár lépés már tisztán megy, és halad előre. Lassacskán elkezdhetnek rettegni a könyvek és a virágok.

Nagy túra

Tegnap Borival kettesben kivonatoztunk Gödöllőre, meglátogatni Csutiékat. Előzetesen kicsit féltem, hogy fog elsülni, de szerencsére minden klappolt. Bori odafele vidáman nézelődött és rikoltozott (a kabátomat leterítettem két ülésre és onnan szemlélte a világot), hazafele aludt. Gödöllőn sétáltunk egy nagyot Csutival és Lucával, aztán Luca játszott Borival (felügyelet mellett, mert néha túl apró játékokat akart neki adni, és kicsit csodálkozva nézte, hogy Bori mindent a szájába tesz. Hiába, a három évesek már nagyok.), mi pedig tudtunk  beszélgetni. 

Ez nagyon jól esett, mert a kedd nem az én napom volt. Akkor voltunk gyerekorvosnál hét hónapos kontrollon, ahol kiderült, hogy 1. Bori bőre kicsit ekcémás, 2. egy hónap alatt semmit sem hízott. Ez utóbbi nem volt meglepő, mivel egy ideje szinte semmit szilárdat nem volt hajlandó enni. Kapott tápszert, én meg beparáztam, hogy elfogy a gyerek. Szüleim segítségével tegnap délután eljött hozzánk egy gyerekorvos néni, aki megnézte a Borit, adott jótanácsokat az evéssel kapcsolatban és általában megnyugtatott. Az egyik nagy tanácsa az etetőszék beüzemelése volt (ezt nem mertük eddig használni, mert Bori még nem ül). Ez bejött, vigan üldögél bekötve, én pedig csempészem a szájába a falatokat. Remélem hamarosan fellendül a fogyasztás!
A tegnapi túra kapcsán megtanultam egy új dolgot a tömegközlekedési eszközök utazóközönségéről. Amennyire senki nem adja át a terhes nőknek a helyet, annyira sokan ugranak fel, ha a gyereket kenguruban viszed. Csak épp fordítva jobb lett volna, terhesen sokkal szívesebben ültem volna le, mint most. A nap mondása egy nénihez fűzödik, aki - miután udvariasan visszautasítottam, hogy leüljünk - ezt mondta: "Nem maga miatt, hanem a gyerek miatt. Mert ha a busz hirtelen fékez egyet, valaki ráesik és palacsintává lapítja." Az utastársak szolid mosolyai mellett mondtam neki, hogy köszönöm a bíztatását...

Kétfogú sárkány

Azt hiszem fog témában is eljutottam oda, mint forgás témában, egy idő után már nem izgalmas. Úgyhogy csak annyit, hogy kijött a második is. Észre sem vettük:)

Hét hónap, a szülők lelépnek bulizni

Bori pénteken volt hét hónapos. Az elmúlt egy hónapban mindenféle nagy változások történtek, elsősorban bejött a nyűgös korszak. Ennek egyik oka a foga -  már kijött egy -, a másik, hogy láthatóan a szülei már kevesek neki. Kell más szórakoztatás. Ha jön valaki, vagy mi megyünk, akkor teljesen boldog, de az már nem megy, hogy itthon vagyunk egész nap és lazulunk. Program kell. A héten szinte minden napra jutott egy nagyszülő, péntek kora este Barbaráéknál voltunk (Barbarát három hét késéssel felköszönteni), tegnap Juditék (Gyuri egyetemi évfolyamtársa) jöttek Marcellel, aki Borinál négy nappal idősebb. Este beugrottak Rékáék a babakocsiért, ekkor is jutott egy kis akció.

Nagy segítség, hogy végre közeledik a tavasz, kevesebb ruhát kell ráhúzni, hogy elindulhassunk sétálni, tovább van világos. Így aztán visszajöttek az őszig bejáratott útvonalak, megint járunk a Gellért-hegyre, Villányi út környékére, és ha eljön a nagyobb meleg, akkor célba vesszük a Kopaszi gátat.

És akkor az új tudományokról: fixen tud négykézláb állni és így hintázni. Nagyon próbálja már lerakni oldalra a fenekét, de hol visszatáncol a saját merészségétől, hol orra bukik a nagy igyekezetben. Hátrafelé tolat, de láthatóan nagyon szeretne már előre menni. Bosszantja is, hogy a dolgok, ahelyett, hogy közelednének távolodnak. Viszont, ha valami már elérhető közelségben van, akkor ráugrik. Szó szerint ráveti magát. A játékok jó dolgok, de persze minden más sokkal érdekesebb. A haptapi széle változatlanul,

telefonok, poháralátétek, tányér széle, az ujjunk (ez utóbbi részünkről már nem megy, mert a fogával egyre erősebben harap). Egy többet dumál, most épp repedt fazék hangon, mert náthás. Sűrűsödik a haja, bizonyos vélemények szerint Húsvétra már csattot lehet használni, ezt még annyira nem látom...

Gyuri elkezdett bulikat fotózni, tegnap egy farsangi buli volt a soron, ahová én is utána mentem egy kis időre. Még táncoltunk is! Megállapítottuk, hogy ilyen az esküvőnkön volt utoljára. (Aztán rájöttem, hogy ez nem igaz, a Kini szülinapján volt ír táncolás. De az is már jó régen volt.)

P.S.: Feltettem néhány képet.