Mert a Gyuri azt mondta...

Az úgy volt, hogy amikor a Bori már nagyon nagy volt a hasamban, akkor a Gyuri azt mondta, hogy írjak majd blogot, ha megszületett.
Ma 12 hete született meg, és a Gyuri újra rám szólt, hogy mi is van. Úgyhogy megcsináltam, vagyis most csinálom. Végülis akkor most a nagy füzet helyett ide fogom irogatni, hogy miket csinál, miket tud már, meg mi van velünk (mert talán mi is érdekesek vagyunk).
A blog főhőse tehát ma 12 hetes. Eddig két feljegyeznivaló információ van róla, szeptember 14-én mosolygott először (rám, amire persze elbőgtem magam:), most már így tud

és szeptember 24-én közelítette először az öklét a szájához. Ezt még most is gyakorolja, azért még nem egyértelmű számára, hogy be lehet tenni a szájába.
Tud megbántódni

van már legjobb barátja

volt már kiállításon, sétált egy csomó helyen, barátkozott, és már meglátogatta minden nagyszülőjét,

többször is. És nagyon-nagyon-nagyon sokan látogatták meg őt.

Mi pedig örülünk neki. Az első hét hét összecsiszolódása után, most már könnyű vele. Én még soha nem aludtam ennyit, mint mostanság. Komolyan. Este 7 és reggel 7 között egyszer kel fel éjszaka, amit nagyon baráti gesztusként értékelünk.
Úgyhogy van időnk filmet nézni. Megnéztük pl. a Krisztus utolsó megkísértését. Hát ez nem jött be, szerintem nem jó film. Hosszú, vontatott, a katolikus egyház paráját a filmtől meg nem értem. Nézzük Carl Sagan Kozmosz sorozatát, ami viszont nagyon jó.
És ma este moziba megyünk...