Lilypie Third Birthday tickers

2009. december 26., szombat

Karácsony és öt hónap

Hát, megvolt Bori első Karácsonya! (A szőrszálhasogatók kedvéért már tavaly Karácsonykor is élt, de akkor csak bentről tudta figyelni az eseményeket.)
A programunk elég sűrűre sikeredett, csak címszavakban:

  • 24-én délelőtt (és már 23-án napközben is) én főztem. Aztán délután átmentünk Gyuri szüleihez, ott kezdődött az ünneplés,
  • majd kora estére hazajöttünk, jöttek az én szüleim és Kini-Andris, itt folytatódott. Bori fektetése után pedig nekiláttunk az ünnepi menünek (füstölt lazac majonézes-tormás krumplisalátával, rákleves egy kis kagylóval, lazac paradicsomos tapenade-dal és mazsolás kuszkusszal, mákosguba, ez utóbbi Gyuri műve!)
Egy kép az első Karácsonyozóról az ünnepi ruhájában:

  • A 24-éről 25-ére virradó éjszakánk, elsősorban a Borié és ezért persze a mienk is, kicsit rázósra sikerült, előttünk ismeretlen okokból. Így aztán 25-én délelőtt családilag aludtunk.
  • Ebédre viszont elmentünk a szüleimhez, jöttek a Kiniék is és ettünk egy nagy adag töltött káposztát. Én is, finom volt, nagyon! Kini és Bori pedig élvezte egymás társaságát:


  • Délután elmentünk templomba, tökéletes időzítéssel, mert a vihar alatt a Sziklakápolnában ültünk.
  • 26-án Gyuri szüleinél ebédeltünk, majd délután jött hozzánk a Szabó család (nem a rádióbeli, hanem a Sydneyben élők), akik és a Kiniék magyarországi tartózkodásának ez az egyetlen időpont volt a közös halmaza. Most pedig pihenünk!
A mai nap még arról is híres, hogy Bori öt hónapos lett. A súlya hét kg fele ballag, majd kedden megyünk orvoshoz, akkor pontosabb adatokkal tudok szolgálni. Tudja ezt:

Ezenkívül tud hasról hátra fordulni (kétféle technikával), ezerrel nyomni az öklét, egyes ujjait, illetve a hüvelykujját külön is a szájába. Már megfog játékokat, nagyon sokat mosolyog és sokat figyel másokat. Élvezi az emberek társaságát, nagyon szereti, ha tornázunk. Néhány napja már kap almát is, ami azért küzdés:) Tapasztalatunk szerint nem az almával van baja, hanem a kanállal. Ha ugyanis az alma mindenféle trükkös akciók árán bejut a szájában, egy pillanaton belül elégedett nyelést lehet hallani. Úgyhogy reménykedünk benne, hogy egyszercsak a körítés elhagyható lesz és tiltakozások nélkül a szájába lehet juttatni a finom falatokat. A jövő útja kétségtelenül ez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése